Nemrég érkeztünk meg Bulgáriából egy 2500 kilométeres autós utazásról egy babával és két kisgyerekkel. De vajon milyen bevált tippek és trükkök tették lehetővé, hogy kétszer 930 kilométert tegyünk meg egyben, csupán apró szünetekkel az utazás során? Egyébként nem ez volt az első road trip-ünk idén. Tavasszal például egy két hetes körút keretei között bejártuk a mexikói Yucatán-félszigetet, ahol 2-3 naponta új városokat, piramisokat, tengerpartokat fedeztünk fel. Eddigi tapasztalatok alapján mondhatom, hogy az autós utazásoknak rengeteg előnye van babával és kisgyerekkel, és most megosztom veled, hogy nekünk milyen trükkök váltak be, hogy ezek az utak minél problémamentesebbek és simák legyenek, még így három picivel is!
A kalandjainkról bővebben egyébként az Instagram oldalamon olvashatsz.
Nem a több ezer kilométeres utakkal kezdtük mi sem, a világ másik végén. Kicsiben kezdtük, és gyűjtöttük a tapasztalatokat. Az ikrek három hónapos korában autóztunk először. Ezt követte rengeteg belföldi autós út. Később Mia is csatlakozott, akivel öt hetesen indultunk útnak legelőször, a Mátrába. Talán igaz összességében az, hogy egy nagyobb úton a legnehezebb maga az elhatározás, hogy el merjünk indulni. A jó hír viszont, hogy néhány dologra odafigyelve, felkészülve egyáltalán nem kell, hogy vészes dolog legyen egy autós utazás se babával, se kisgyerekkel!
Minden gyerkőc más, és ki kell tapasztalni azt, hogy melyik picinek mi válik be. Ezért összeszedtem mindent, ami nálunk működött, és aminek segítségével már örömmel vágok neki bármilyen belföldi vagy külföldi hosszabb vagy rövidebb autós utazásnak babával és kisgyerekkel egyaránt. Ha te is végigpróbálod ezeket a tippeket és trükköket, biztos vagyok benne, hogy te is meg fogod találni azt, ami nálatok beválik autós utazás terén babával és kisgyerekkel is.
Az autós utazás előnyei babával és kisgyerekkel
Kezdjük azzal, hogy egyáltalán miért szeretünk autóval útra kelni? Elsősorban hatalmas szabadságot ad minden téren; akkor indulunk el, amikor akarunk; oda megyünk, ahová csak akarunk, és annyi cuccot viszünk, amennyit akarunk (és amennyi befér).
Persze ilyenkor is igyekszünk minimalista módon pakolni. Pakolási tippeket ebben a cikkben találsz, melynek végén egy listát is letölthetsz, hogy nehogy valami fontos dolog otthon maradjon.
Olyan helyekre is eljutunk autóval, ahová másképp nem sikerült volna. Egy gyönyörű példa erre Észak-Montenegró, és azon belül a Savnik völgyében található szállásunk. Tény, hogy extrém körülmények között kellett ide levezetni, de a látványért és az élményért nagyon megérte!
Azért is találjuk előnyösnek autóval útra kelni, mert szeretünk több helyre is eljutni, azaz saját szervezésű körutazásszerű utakat tenni. Így 2-3 naponta új városokban tudunk megszállni, és napközben is akkor és oda vezetünk el, ahová csak szeretnénk. Nem kell bajlódni se szervezett túracsoportokkal, se tömegközlekedéssel, ami három picivel kényelmetlenebb megoldás lenne. Az anyagi oldala sem elhanyagolható; viszonylag baráti áron tudunk sok helyre eljutni, a kocsiban található férőhelyeket maximálisan kihasználva!
Most pedig jöjjenek a tippek és trükkök, melyek számunkra beváltak autós utazások alatt babával és kisgyerekkel.
Autós utazás alvásidőben a babával és kisgyerekkel
A legelső szempont, amikor autós utazást szervezek, hogy mindegy hány órás az út, alvásidőben fogunk elindulni. Legyen az egy két órás út a Balcsira, kirándulós hétvége a Mátrában, városnézés Szabadkán vagy tengerparti nyaralás Bulgáriában, mindig alvásidőre igazítjuk az elindulást.
Ha 8-12 órás útról van szó, akkor éjszaka utazunk. Az esti fektetési rutint megcsináljuk a gyerekekkel, és amikor ágyba tettük volna őket, akkor ültetjük be őket az autóba. Persze addigra indulásra késznek kell lenni. Ez nagy szervezést igényel, de mivel három picit nevelünk, ezt már amúgy is megszoktuk. Így tettünk múlt nyáron, amikor Montenegróba 780 kilométert tettünk meg egy két hónapos babával és két éves ikrekkel, és Dubrovnikból is éjszaka jöttünk haza 940 kilométert egy apró pisiszünettel. Való igaz, hogy a szülőknek fárasztó, mert nem alhatunk éjszaka. Ezt úgy szoktuk megoldani, hogy másnap, amikor ebéd után alszanak a gyerekek, mi is lefekszünk velük aludni. Ha ez sem elég, akkor aznap este korán lefekszünk.
Nagy előnyei az éjszakai utazásnak, hogy egyrészt nincs kánikula, másrészt elkerüljük a hatalmas dugókat a közkedvelt tengerpart felé vezető útvonalakon.
Amikor belföldi, 2-3 órás autós utazást tervezünk, akkor ebéd utáni alvásra igazítjuk az elindulást. Nálunk a kis Mia még kétszer alszik, de az ebéd utáni alvás egyszerre történik a három gyereknél.
Régebben, amikor picik voltak az ikrek, akkor aludtak egyet délelőtt és egyet délután. Akkor el lehetett dönteni, melyik alvásnál indultunk.
Nálunk tehát ez vált be a legjobban: ha minél többet alszanak az autóban.
Tipp: mindent vigyünk a picinek, ami elalváshoz kell: cumi, kedvenc plüss, takaró. Ha nappal utazunk, sötétítsük be alaposan az ablakokat, ne süssön be rá a nap.
Autós utazás közben evés-ivás
Sosem voltam az a típus, aki megtiltotta volna az autóban evést. Sőt, bevallom, a gyerekeim imádnak enni, ezért ezzel elég sok idő elmegy, nem csak otthon az asztalnál, hanem akár az autóban is. Mindig készülök sok-sok vízzel, amit cseppmentes kulacsba teszek, így nem folyik ki. Ezen kívül többféle nassolni valóval is készülök. Igyekszem olyat választani, ami nem ragad és nem folyik szét, így csak a morzsákat kell összeszedni utólag. Ennyi nekünk belefér.
Néhány nasi tipp: kukoricapehely, kölesgolyó, mazsola, pogácsa, szendvicsek, abonett, cukormentes keksz.
Fontos, hogy ez csak akkor működhet, ha a pici stabilan és magabiztosan tud enni és nyelni, és fokozottan figyelni kell rá, nehogy félrenyeljen.
Játékok az autós utazás alatt babának, kisgyereknek
Egy éber és jóllakott baba arra vágyik, hogy lekössék valamivel. Ez életkoronként változó, és a szülő fogja tudni a legjobban, hogy mit szeret a pici. Mindenképp érdemes a kedvenceket magunkkal vinni, legyen az kedvenc rágóka, plüss vagy zenélő vonat. Nálunk a fiúk már maguk választják ki azt az EGY dolgot, amit hozhatnak magukkal, például aktuális kedvenc kisautó.
Lehet a picivel énekelni, mondókázni, mesét mesélni, vigyünk tehát egy-két kedvenc mesekönyvet. Ha nagyobbak, maguk is tudják lapozni a könyvet.
Vannak autóba tervezett játékok, például a Carmagic gyermekülésre csatolható játszótálcája. Így nem esnek le a játékok, az oldalán lévő zsebekbe pedig el lehet tenni, ha már nem kell.
Két éves koruk óta engedjük a fiúknak, hogy tableten Kisvakondot nézzenek olyan utakon, ahol nincs alvásidő. Csak és kizárólag ilyenkor szoktak képernyőt nézni, még otthon sincs tévénk. Ez tehát ritka és különleges alkalom.
Amióta beszélnek a fiúk, sokat beszélgetünk útközben. Nézzétek, ott egy alagút! Jé, egy traktor! Ott pedig egy boci, meg néhány paci.
A babával és kisgyerekkel való autós utazás kihívásai
Mi van, ha aludnia kéne, de csak sír és sír a baba?
Megeshet, hogy vigasztalhatatlanul sír a pici. Ilyenkor nincs mese, meg kell állni szünetet tartani. Ez ilyen. Rengeteg alkalommal kellett nekünk is extra pihit tartani. Ilyenkor mindig azzal kezdem, hogy megnézem a pelust, hátha az a baja, hogy tele van vagy csomag érkezett. A legutóbbi hazautunkon Temesvárról például Mia nem értettem, miért nem alszik el, pedig már olyan ügyesen szokta csinálni. Csak sírt és sírt, tőle szokatlan módon, hiszen másképp nem tudja kifejezni magát. Mondtam a férjemnek, hogy a legközelebbi lehetőségnél álljunk meg az autópályán. És bizony kiderült, hogy szegénykémnek pelusproblémája volt. Megoldottuk, és utána percek alatt elaludt és egészen hazáig tentézett.
Általában peluscsekk után mindig megszoptatom a babát, akkor is, ha még fél óra sem telt az előző evés óta. Ilyenkor mindig megnyugszik. Lehet, hogy csak erre vágyott. Visszateszem és megyünk tovább. Ez történt Miával a legelső autós utunkon. Hiába tudtam, hogy álmos, kapott tiszta pelust és jól volt lakva, öt perc után úgy elkezdett sírni, hogy már meg is álltunk szoptatni. Ezután megnyugodott.
De mi van, ha ezek után is sír a baba az autóban és nem tudunk mit tenni?
Nekünk egy ilyen alkalom volt eddig Miával. Orfűre tartottunk, hogy a barátokkal töltsük a hosszúhétvégét. A néhány órás út alatt háromszor is meg kellett állni, mert Mia sírt. Ott is találtam megoldást. Kivettem, hordozóban, szoptatva sétáltam vele fel-alá mindaddig, míg el nem aludt rajtam. Ekkor betettem az autósülésbe és már mentünk is. Mivel kis idő után felébredt és sírt, ezt még kétszer eljátszottuk, de végül sikerült olyan mélyen elaludnia, hogy onnantól végig aludt. Így tudta kifejezni, hogy segítség kellett neki az elalváshoz.
A hordozás egyébként utazások alatt rengeteg előnnyel jár. Erről külön cikket írtam, szerintem érdemes belekukkantani.
Ezek a nehézségek és kihívások jönnek-mennek, ahogy nő a baba, és nem azt jelenti, hogy „nem szeret autózni”; nem azt jelenti, hogy innentől kezdve sose autózzunk vele. Nem. Három nap múlva hazafelé már csak egyszer kellett megállni, egy fél évvel később pedig már gond nélkül jártuk be bérelt autóval a Yucatán-félszigetet. Ezek tehát múló időszakok, a babák folyamatosan változnak, és lesznek nehezebb meg könnyebb utak. Ha rendszeresen utazunk, akkor pedig ők is hozzászoknak és egyre rutinosabb autós utazók lesznek.
Az ikrek is felváltva lázadtak egy éves kor alatt, amikor autóztunk. Náluk például az hozott áttörést, amikor végre előrefele tudtak utazni.
Ami nálunk nehezítő körülmény, de ezt is meg tudtuk oldani, hogy én nem fértem be hátra a babákhoz. Ha megteheted, ez is lehet egy trükk, hogy mellette ülsz, így könnyebben megnyugodhat.
Hogyan oldjuk meg a 4-6 órás autós utazásokat babával és kisgyerekkel?
Nekem itt is az vált be, ha alvásidőben indulunk. Tegyünk meg amennyit csak bírunk, 2-3 órát. Utána jöhet egy nagyobb szünet. Evés, ivás, mászkálás, attól függ mekkora a baba, legyen kielégítve a mozgásigénye. Ha úgy alakul, nézzünk ki egy szép várost, és menjünk városnézni, ha nem sietünk. Ez szervezés kérdése. Akár több órás szünetet is tarthatunk, hogy a baba jól elfáradjon. Utána jöhet a második fele az útnak. Remélhetőleg jól fog esni a picinek, hogy pihenhet, talán újra elalszik, ha pedig nem, akkor jöhet a többi trükk, játék, éneklés, mese, rajzolás, amit szeret.
Hogy alakul a napirend babával, kisgyerekkel való autózás során?
Két dolgot szoktam betartani: alvásidőben indulunk, és az esti fektetési rutinra odaérünk, hogy meg tudjuk csinálni. Ha éjszaka utazunk, akkor pedig a fektetési rutin végén nem ágyba, hanem autóba tesszük a gyerekeket.
Ezen kívül nincs napirend. Alszanak, amennyit csak tudnak az autóban. Esznek, isznak, amikor és amennyit csak akarnak. Játszanak, mesélnek amikor jól esik stb. Nem kell azon aggódni, hogy emiatt felborul a napirend. Amint megérkezünk, vissza lehet rázódni a megszokott rutinba, ezzel nekünk sosem volt problémánk.
Milyen úticélt válasszunk autós utazásokhoz babával és kisgyerekkel?
Mi nem az alapján választunk úticélt, hogy autóval merre „ideális” utazni babával vagy kisgyerekkel. Leginkább kinézünk egy számunkra szimpatikus helyet, ami érdekel, tetszik vagy régóta vágyunk oda. Utána pedig megnézzük, hogy inkább autóval vagy repülővel érdemesebb megközelíteni. Belföldön és max 16 órás európai utakat eddig autóval oldottunk meg.
Néhány példa, hogy babával és kisgyerekkel milyen autós úticélt válasszunk:
Belföld: Balaton, Mátra, Orfű, Villány, Badacsony, Káli-medene, Bakony
Külföld: Montenegró, Horvátország, Bulgária, Szerbia, Mexikó (Cancúnig repülő, onnan pedig autót béreltünk)
Mi legyen kéznél az autóban, amikor babával és kisgyerekkel útra kelünk?
- néhány pelenka, popsitörlő
- kézfertőtlenítő
- ivóvíz kulacsban, cseppmentes cumisüvegben
- alváshoz szükséges kellékek: cumi, plüss, takaró
- váltóruha, extra pulcsi
- kedvenc játékok: kisautó, zenélő vonat, rágóka
- mesekönyv
- tablet és tablettartó
- szalvéta, papírzsepkendő
- nasik – kölesgolyó, abonett, mazsola, szendvicsek, pogácsa stb.
- a szülőknek is legyen kéznél elég étel-ital. Én a hűtőtáskát hátul középre szoktam tenni a földre, így könnyen elérem, ha ki kell venni valamit.
- amíg háttal utaztak a gyerekek, fel volt szerelve babafigyelő visszapillantótükör, hogy lássuk az arcukat
- rögzíthető játékok, hogy ne essenek le (nálunk ezek csak az elején váltak be, mert Mia később elkezdte ráncigálni, amíg le nem jött)
- gyógyszerek – ezek amúgy is ott vannak a hűtőtáskában, így könnyen elő tudom venni, ha szükség van rá.
Tipp a szülőknek:
Légy türelmes. Ne pánikolj. Bízz benne, hogy minden rendben lesz. A picik átveszik a hangulatodat; ha látják, mennyire lelkes vagy, ők is élvezni fogják az utat. Törekedj mindig a megoldásra.
Bár korábban sem ijedtem meg a kihívásoktól, most már sokkal inkább izgalommal várok egy-egy hosszabb autóutat, mint sem azon izgulni, vajon fognak-e sírni, fognak-e aludni, hogy fogjuk kibírni vagy felborul-e majd a napirendünk.
Tudom, hogy sokan bizonytalanok, hogyan készüljenek fel akár egy kisebb vagy nagyobb autós utazásra, és az elmúlt években sok-sok kérdés érkezett ezzel kapcsolatban. Remélem, hogy ezekkel a tippekkel tudtam segíteni abban, hogy a következő autós utazásod babával és kisgyerekkel a lehető legjobban alakuljon.
És még valami: akkor indulj el, ha ez az, amire vágysz. Ha eleve nyűgnek éled meg, nem érdemes nekivágni. Én heteken keresztül izgatottan várom, hogy elindulhassunk, ezért egy kis kihívás vagy sírás nem fogja kedvemet szegni. Hisz tudom, hogy hamarosan megérkezünk, és rengeteg közös kaland és élmény vár majd ránk. Ezért akárhogyan is alakult a kocsiút, nem erre fogok emlékezni utólag, hanem az ott töltött különleges pillanatokra.