Barion Pixel
Keresés

Babával, kisgyerekkel repülés: 4 szuper hasznos kellék

Tapasztalt háromgyerekes utazó anyaként számos helyre repültem már babával, kisgyerekkel. Az általános babával repüléssel kapcsolatos tippeket ebben a cikkben már megosztottam, a mostani bejegyzésben pedig négy olyan hasznos terméket mutatok be, amelyek kényelmesebbé tehetik a babával repülést, és megkönnyíthetik a baba altatását a repülőn.

Honnan tudom, hogy kell babával repülni?

Tudásomat tapasztalatgyűjtéssel szereztem meg. 9 hónapos iker babákkal Thaiföldre repültünk három hétre, és még két éves koruk előtt a Maldív-szigeteket is meglátogattuk. A harmadik baba 10 hónapos volt, amikor felkerestük vele Mexikót, és két éves kora előtt elrepült még Máltára, Grúziába, Luxemburgba és Marokkóba is. Most legutóbb pedig vettük a bátorságot, és egészen a világ másik végére repültünk, Új-Zélandra! Ez kétszer 11 órás repülőutat jelentett három gyerekkel, oda és vissza is. Te bevállalnád?

Úgy éreztem, ha már a világ legtávolabbi pontjára repülünk a gyerekekkel, mindent meg kell tennem azért, hogy a lehető legkényelmesebb legyen a repülőút, és különösen a kislányom, Mia alvását szerettem volna megkönnyíteni és komfortossá tenni.

Ez a négy termék megkönnyíti a baba alvását a repülőn

A nagy utazás előtt hónapokig szerveztem, kutakodtam, blogokat olvastam, hogy mivel is tudnék segíteni a gyerekemen repülés alatt, és végül ez a négy termék került a kézipoggyászomba: üléshosszabító lábtartó, gyerek fülvédő tok, Seat to Sleep párna és szemfedő. Nézzük őket egyesével!

A lábtartó segítségével a baba ki tudja nyújtani a lábát, és kényelmesen el tud aludni repülés közben. Az alján csúszásgátló szilikon részecskék találhatók, ezáltal stabilan az ülésen marad a termék. A zsinór vastag csattal van rögzítve, ami 25 kg-ot elbír. Higiénikus megoldás, könnyű és kis helyet foglal. Felszerelése egyszerű, gyors és csendes: az egyik részét a hátsó ülésre kell rögzíteni, a másik része az elülső üléstálcán lóg. Így az ülés alatti tárolóhely is szabad marad.

Ez lett az egyik kedvenc kellékem babával repüléshez. Innen rendeltem, kattints ide.

 

babával repülés hasznos kellék üléshosszabbító
zajszűrő tok gyereknek repüléshez

Nagyon hasznos repülés közben ez a zajszűrő fültok, mivel a kislányom rendszeresen felébred, amikor bemondanak valamit repülés közben. Fejpántja véd a hangos, káros zajok ellen. Könnyen tisztítható, strapabíró, összecsukható, ezért könnyedén magunkkal vihetjük bármikor. Az Alpine Muffy hallásvédő fültokok a gyermekek számára kifejezetten kényelmesek. Mivel a fejpánt állítható, éveken át használhatják. A képen látható termék ide kattintva érhető el.

Seat to Sleep párna: hogy kényelmesen repüljön a gyermek

A többszörösen díjnyertes Seat to Sleep® Travel Nest-et úgy tervezték, hogy a repülőgép felnőttüléseit kényelmes, biztonságos térré alakítsa a gyermekek számára a fej és a nyak megtámasztásával. Ez a termék elősegítette a kislányom alvását repülés közben. Praktikus és stílusos, könnyű (200 g) és kompakt (15 x 10 x 8 cm). PVC mentes szeleptechnológiája segítségével másodpercek alatt fel tudjuk fújni szájjal, nincs szükség pumpára. 3+ éves kortól javasolt a használata.

A terméket INNEN rendeltem, és nagyon gyorsan megérkezett hozzám.

seat to sleep párna a kényelmes repüléshez gyereknek

Alvómaszk, hogy világosban se legyen gond az alvással a repülőn

alvómaszk gyereknek repüléshez

Ez a gyerekek számára kialakított alvómaszk tökéletes utazáshoz. Ha repülés közben világos van, de a gyermek álmos, csak fel kell adni rá a szemfedőt, és nem fogja zavarni a fény. Bár nekünk most a repülőút során sötét volt, nem volt a maszkra szükségünk az úton, viszont a szállásokon többször is használták a fiaim, amikor nem lehetett eléggé besötétíteni a szobában. Szerintem nagyon hasznos, és nem foglal sok helyet!

Szeretnél spórolni a családi nyaraláson?

Mutatok néhány trükköt:

  • Így találd meg a legolcsóbb szállást: töltsd le a cozycozy applikációt, ami összehasonlítja neked, hogy a szálláskereső oldalak közül melyiknél tudod a legolcsóbban lefoglalni a szállást.
  • Inspirációt keresel családi élménygyűjtésre? Töltsd le a GetYourGuide applikációt, és nézz szét rajta. Rengeteg izgalmas gyerekbarát programot lehet náluk találni. Ha megtetszik valamelyik, foglald le, és most 10% kedvezményt kapsz az utazoanya10 kóddal. A kód 2025.05.19.-ig érvényes.
  • Ha EU-n kívülre utazol, vásárolj Airalo eSim kártyát. Használd a JUDY9922 kódot, és 3 USD kedvezményt kapsz az első vásárlásból.
Shopping Cart
Processed with VSCO with a6 preset
UTAZÓANYA NYÁRI AKCIÓ

21% kedvezmény mindenre!

Használd az ajandek21 kuponkódot, és 21% kedvezményt kapsz a végösszegből 08.21-ig.