Hogy kell babával utazni?
Amikor felmerült a babával utazás ötlete az ikreink 9 hónapos korában, a környezetünk szkeptikusan állt hozzá. Mi azonban bevállaltuk, és két 9 hónapos babával három hétre Thaiföldre utaztunk. Annyira pozitív tapasztalatokat szereztünk, hogy onnantól nem volt megállás. Két évre rá megszületett a harmadik baba, és mostmár három kisgyerekkel utazunk a világban.
Babával, sőt hárommal is lehet utazni! Számunkra nem fér kétség hozzá, hogy az utazás babával is hatalmas élmény. Most pedig megosztom veled az elmúlt évek és 40 ország tapasztalatát, hogy te is elindulhass élményeket gyűjteni a babáddal.
Mikor kezdjük el az utazást babával?
Tapasztalataim szerint minél kisebb, annál könnyebb az utazás a babával. Meglepő? Ha belegondolunk, az egészen pici babáknak arra van igénye, hogy egyenek, ha éhesek (szoptatni és tápszert adni is bárhol tudunk a világban), aludjanak (hordozóban vagy babakocsiban is el tud aludni utazás közben), pelenkát bárhol tudunk cserélni, és az anyukája közelségét is meg tudja kapni, mindegy, hogy hová utazunk vele. Valójában az anyukán múlik, mikor kezdjük el a babával utazást. Ha arra van igénye, hogy otthon élvezze a babázást, az is rendben van. Ha arra vágyik, hogy kimozduljon, elutazzon, az is megoldható. Gondold át, neked mire van igényed!
Utazás babával: mik az előnyei?
Számos előnyét tapasztaltuk eddig annak, ha elindultunk kalandozni a gyerekeinkkel. Az utazás babával nem csak a babára, de az anyára, a szülőkre és az egész családra is jó hatással lehet. Nézzünk néhány indokot, hogy akár kicsi babával is merjünk útnak indulni!
Mivel utazások alatt kilépünk a komfortzónánkból, a baba megtapasztalja, hogy nem csak az van, amit otthon megszokott. Ezáltal rugalmasságot tanul és az alkalmazkodóképessége is fejlődik. A kilenc hónapos iker babákkal ezt azonnal meg is tapasztaltuk, amikor elindultunk velük Thaiföldre.
Mivel sok turistával és helyiekkel is kapcsolatba léptünk, a babák nyitottabbá váltak más emberek felé. Öröm volt nézni, ahogy minden reggel integetnek a szállásunkon Koh Lantán a helyieknek.
A babák az utazás során őket érő új ingerek, illatok, hangok, színek, arcok, nyelvek és a látvány, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy gyorsabban fejlődjenek. Alig hittük el, de a három hét alatt a kilenc hónapos babáink megtanultak mászni, és a végére két lábra álltak. Beszélni tanuló babák esetén javulhat az önkifejező- és beszédkészség, új szavakat tanulnak.
A babával utazás a legjobb lehetőség arra, hogy megerősödjön a családi összetartozás érzése. Ilyenkor mindenki egymásra koncentrál, és minőségi időt tölt el együtt.
Az anyákra különösen pozitív hatással lehet a környezetváltozás, utazás közben pedig fejlődik a problémamegoldó képességünk, mi is rugalmasságot és türelmet tanulunk.
Az apukák több minőségi időt tölthetnek a babával, az anya ki tud kapcsolódni, fektetés után pedig a szülők kettesben is tudnak beszélgetni a teraszon.
De nézzük csak az anyagi részét: két éves korig a baba szinte ingyen utazik! Miért hagynánk ki ezt a szuper lehetőséget a kalandozásra? Meggyőztelek, hogy babával utazni mennyire érdemes? Akkor nézzük a konkrét tippeket!
Milyen úti célt válasszunk, ha babával utazunk?
Sokan meg vannak győződve róla, hogy babával kizárólag bababarát helyszínekre lehet utazni. Mivel én szeretek új helyeket felfedezni és új kultúrákat megismerni, elég korlátoltnak éreztem volna magam, ha csak országon belül és azon belül is csak a bababarátnak kikiáltott hoteleket célozzuk meg.
A helyzet az, hogy szinte bárhová utazhatsz babával, ahová baba nélkül is mentél volna. Hirtelen furcsának hangozhat, és az elején én sem hittem el, pedig mostmár tudom, hogy igaz.
Európán belül pláne könnyű a dolgunk, felszállhatunk bármelyik fapados repülőre (a baba kb. két hetes korától), vagy beülünk az autóba és irány kalandozni!
Tedd fel magadnak a kérdést, hogy te mire vágysz? Szeretnél eljutni Spanyolországba? Olaszországban pizzát ennél tiramisuval? Hallottad egy ismerősödtől, hogy Cipruson vannak a legszebb partok? Netán ritkábban látogatott helyekre vágysz, mint pl. Grúzia, Litvánia vagy Bosznia-Hercegovina? A jó hírem, hogy mi ezek közül mindegyik helyen jártunk három kisgyerekkel, és bátran állítom, hogy te is megteheted.
Ha pedig a tengerentúlra vágysz, akkor végképp érdemes a baba két éves kora előtt elutazni, mert a drága repjegynek csak a töredékét kell olyankor még kifizetni (utána már szinte a teljes árat kell!). Legyen az Mexikó, Thaiföld, Maldív-szigetek, Kanada vagy Argentína, mi ezeket a helyeket is bejártuk babával, kisgyerekkel, és mindenhol tárt karokkal fogadtak minket. Ne felejtsd: az utazás babával mindenhol egy szép élmény lehet!
Válassz tehát úti célt aszerint, hogy mire van igénye neked és a családnak, a többit pedig majd megoldjátok az alábbi tippek segítségével.
Milyen szállást foglaljunk, ha babával utazunk?
A közhiedelem az, hogy picikkel bababarát szállásokra lehet csak menni, ahol van kiságy, játszósarok, etetőszék, pelenkázó, játszótér és animátorok. Én ezt másképp gondolom.
Az évek során laktunk már sivatagi sátorban, riádban, komp legkisebb kabinjában, izlandi házikóban a semmi közepén, kasbahban (hagyományos marokkói agyag erődítmény), és mindenféle apartmanban és hotelszobában.
Számunkra nagyobb szabadságot ad az, főleg három kisgyerekkel, ha apartmant bérlünk. Ilyenkor van saját konyhánk, kényelmesen elférünk, és este az erkélyre ki tudunk ülni beszélgetni, miután elaludtak a gyerekek.
Régen fontos volt számomra, hogy legyen kiságy a szálláson. Aztán egyszer úgy adódott, hogy az ígéretek ellenére sem kaptunk kiságyat az akkor 20 hónapos iker babáknak. Végül erre is találtunk megoldást, és onnantól rájöttem, hogy a kiságy csak egy kényelmi extra, de nem kötelező eleme a szállásunknak.
Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy ár-érték arányban megtaláljam a legjobb szállást. Az elhelyezkedés, az értékelések és a méret, amik fontos szempontok.
Minden más csak kényelmi bónusz! Ha van kiságy, etetőszék és játszósarok, annak természetesen mi sem mondunk nemet, de sok izgalmas helyre eljuthatunk, ha nem mindig ragaszkodunk minden egyes bababarát funkcióhoz. Gondold végig, nektek mire van mindenképp igényetek, és aszerint keresgéljetek.
Utazás babával: mit fogunk enni a nyaralás alatt?
A harmadik baba érkezésekor tudatosan készültem a BLW-re. Hogy miért? Mert az én véleményem az, hogy utazáshoz (és a hétköznapokban is) sokkal egyszerűbb az élet, ha a baba azt eszi, amit a család többi tagja. Mia baba 10 hónapos korában járt Mexikóban, és nem vittem neki se bébiételt, se pürét, se semmit. Mexikóvárosban az utcán vettük a tortillát és a burritót, és a gyerekeink velünk együtt falatoztak. Grúziában nem volt kérdés, hogy khinkalit eszünk, Izlandon pedig velünk együtt kóstolták meg a fermentált mérgező grönlandi cápát (nem volt finom).
Később is sok család gyerekmenüt kér az étteremben, ami szerintem azt feltételezi, hogy a gyerek csak rántott húst eszik sültkrumplival. Habár én is szeretem ezeket az ételeket is, de ennél még jobban szeretek helyi, új ízeket felfedezni, és szeretném a gyerekeimet is bevonni ebbe. Szeretnék nekik lehetőséget adni rá, hogy átélhessék ezt a fantasztikus élményt, amikor új ízvilágba csöppenünk. Az utazás babával számomra az új ízek közös felfedezését is jelenti!
Argentínában a gyerekek teljesen odavoltak a steak-ért és a lámapörköltért, Dubrovnikban pedig befalták előlünk az összes kagylót. Azt gondolom tehát, hogy ha még választás előtt állsz, olvass utána a BLW-nek, és legyél nyitott arra, hogy a baba is felfedezhessen új ízeket utazás alatt.
Babával, kisgyerekkel repülni - tippek, trükkök
Gyakran aggódnak a szülők, és nem mernek babával repülőre szállni. Mi lesz, ha sírni fog a baba? Mit fognak szólni az utasok? Mit csomagoljak neki, és mi van, ha elfelejtek valami fontosat?
A két iker babával kilenc hónapos korukban repültünk először, és Thaiföld volt az úti cél. A harmadik babával tíz hónapos korában repültünk, Mexikóba. Azóta is megszámlálhatatlan alkalommal ültünk repülőre, így rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk. Megnyugtatlak, hogy nincs miért aggódni. Nagyon ritkán sírtak, és soha senki nem volt ránk mérges. De akkor se lett volna semmi, ha igen.
Én csak bíztatni tudlak, hogy két éves kor alatt repüljetek a tengerentúlra a babával, mert akkor még szinte ingyen van a repjegye. Ha csak egy tippet mondhatok neked, akkor az a szülő pozitív hozzáállása, ami kulcsfontosságú. Előre el van ítélve a dolog, ha a szülő már elindulás előtt stresszel és negatívan áll az utazáshoz.
Ezek mellett a rugalmasság és a probléma megoldó képesség fontos.
Repülés babával: praktikus tippek
fel- és leszálláskor érdemes a kisbabát etetni, itatni, szoptatni, hogy kiegyenlítődjön a nyomáskülönbség
nekem nagy segítség volt a szoptatós kendő, azzal mindenhol gond nélkül szoptattam
vigyünk magunkkal kedvenc nasit, italt stb.
ha cumizik, legyen nálunk pótcumi is
kedvenc plüss, kis játék, rágóka, könyv, ami épp favorit
tudni kell, hogy minden izgalmas lesz, mindent össze akarnak fogdosni, ezért legyen nálunk fertőtlenítő kendő, amivel letörölgetünk mindent, és hagyjuk őket felfedezni!
tengerentúli járatokra lehet kérni babaágyat, amit a falra akasztanak. Ezt vagy előre telefonon lehet egyeztetni, vagy ott helyben szólni.
vigyünk a fedélzetre néhány extra pelust, és váltóruhát is
legyen nálunk extra réteg ruha, mert a repülőn sokszor hidegebb van
legyen nálunk alapgyógyszer a fedélzeten, például lázcsillapító és hasmenés elleni szer
ha bizonytalan vagy, hogyan fogsz tudni bepakolni, és emlékezni mindenre, nehogy otthon hagyja valami fontosat, töltsd le az Utazóanya Komplex Családi Pakolós Listát és az „Így férj be a kézipoggyászba babás, kisgyerekes utazáskor is” e-kiadványt.
Autós utazás babával, kisgyerekkel
Nem csak repülni szoktunk, hanem már számos autós útra is elindultunk a három kisgyerekkel. Például éjszakai autózással érkeztünk Montenegróba két éves ikrekkel és egy három hónapos babával. Bulgáriába egy évvel később, rá egy évre pedig Svédországig autóztunk a Balti államokon keresztül, majd Dánián és Prágán keresztül vissza. Ausztriában is töltöttünk már el egy szuper hetet autós utazás keretében.
Fogadj tőlem szeretettel néhány tippet. Emellett fontos megjegyeznem, hogy minden gyerek más, és az időszakok is változnak, ezért az első tippem, hogy kísérletezz, és ne add fel, mert előbb-utóbb működni fog a dolog.
Alvásidőre igazítjuk az utakat. Ez 3 gyerekkel is működik, ebéd után alszanak kb. 2 órát, tehát max 3 órát tudunk így menni. Ha több ideig kell utazni, akkor több részre osztjuk, és kinézek egy izgalmas programot, aztán megyünk tovább.
Nálunk a fiúk 2 éves koruktól nézhetnek tableten mesét az autóban. Megoszlanak erről a vélemények, de nálunk otthon nincs se tévé se mesenézés, így ezek különleges pillanatok, amikor évente néhány alkalommal, ha épp nem alvásidőben autózunk, nézhetnek mesét.
Amióta tudunk velük beszélgetni, azóta szoktunk az autóban barkochbázni, beszélgetős kártyázni, lehet könyvet lapozgatni, és van egy ölbe helyezhető kis asztalka, amin tudnak játszani.
Utazás babával: hordozás vagy babakocsi?
Amikor babával utazunk, valamilyen formában cipelni kell a picit, és ez általában vagy babakocsival vagy hordozóval történik. Mindenkinek más jön be, és mindennek van előnye és hátránya. Összességében babával utazáshoz én a hordozást javaslom, mert az sokkal nagyobb szabadságot ad. Bárhová el lehet vele jutni, legyen az egy kilátó, hegyek, vagy kavicsos, egyenetlen utak.
A babakocsinak az lehet az előnye, hogy kényelmes, lehet benne cuccokat tárolni, viszont nem lehet vele akárhová eljutni.
Mivel nekem először ikreim születtek, ikres babakocsiban tologattam őket a hétköznapokban, de Thaiföldre utazva hordozókat is vittünk. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, ugyanis az ottani körülmények között használhatatlan volt a babakocsi. Szóval azt fölöslegesen vittük el , és egy évvel később a Maldív-szigetekre már nem is vittünk babakocsit, csak hordozót. A harmadik babát, Miát az elejétől hordoztam, de ott is előkerült néha a babakocsi.
Gondoljuk végig, mi a célunk. Erdőben túrázni, kilátókat megmászni, Délkelet-Ázsiában szigetek között hajózni? Vagy inkább nyugat-európai városokban sétálgatni? Eszerint tudjuk azt is kiválasztani, hogy a hordozó vagy a babakocsi lesz-e a megfelelő eszköz, és persze a babán is múlik, hiszen nem minden baba szereti a hordozást és nem mindegyik marad meg a babakocsiban.
Sokan (velem együtt) abba a csapdába esünk, hogy a fél házat magunkkal visszük az első babás utunkra. Több évnyi tapasztalat után azt kell mondanom, hogy a könnyű poggyász felszabadít. Megtanultam elengedni és otthon hagyni sok felesleges tárgyat. Három hétre Mexikóba öten úgy utaztunk, hogy egyetlen 23 kg-os feladott poggyászunk volt. Dél-Amerikába majdnem négy hétre már úgy utaztunk, hogy csak ingyenes méretű hátizsákba sikerült bepakolni.
És hogy mi a titkom, hogy babával, kisgyerekkel utazás során is beleférünk az ingyenes méretű poggyászba?
Megfordítottam a gondolatmenetemet: Nem úgy gondolkodom, hogy mindent viszek, mert mi van, ha ez is kelleni fog, meg ez is, hanem hogy mi az a minimális mennyiség, amire szükség van? Szoptatós párna, etetőszék és turmixgép nélkül meg lehet oldani az életet, pelenkát helyben is lehet vásárolni, ruhákat lehet majd útközben mosni, és úgy általában is, ha véletlenül szükség lenne valami nagyon fontos dologra, azt meg lehet venni külföldön is. Amióta kevés cuccal utazunk, sokkal szabadabban tudunk mozogni. Eleve cipeljük a három gyereket, és szeretünk jönni-menni, több helyen megszállni, körbeutazni az országot, és ezt kevés holmival sokkal könnyebben meg tudjuk oldani.
Milyen programokat szervezzünk, ha babával, kisgyerekkel utazunk?
A mottóm az, hogy az egész világ egy játszótér. Nincs szükség kifejezetten bababarát szórakoztatásra, bohócokra és animátorokra, ugyanis minden izgalmas tud lenni a picik számára. A néhány hónapos babák még leginkább alszanak, és mindegy hol vannak. A nagyobb babák, totyogók lelkesen szednek botokat és dobálnak kavicsokat, felmásznak minden sziklára vagy bármire. Például jártunk a világ legnagyobb homokozójában, a Szaharában. Grúzia fővárosában felmásztak a fürdő előtti kövekre. Vagy Mexikóban a romokra. Meg persze a tengerben is szívesen fürdenek bárhol.
Nagyrészt szabad levegős programokat szoktam szervezni. Babával, kisgyerekkel lehet várost nézni, romokat bejárni, piramisokat nézni és kilátókba is szeretnek felmenni (például Riga és Tallinn). Túrázgatunk, mászkálunk, és persze most, hogy már nagyobbak, sokat beszélgetünk közben.
Pro tipp:
Mindig legyen nálunk nassolnivaló! A gyerekeink imádnak enni. Minden program elején tisztázzuk, hogy hoztunk tízórait (gyümölcs főleg), és majd ekkor és akkor fogjuk megenni.
Még borkóstolókon is voltunk a grúz borvidéken, tevegeltünk a sivatagban, látogattunk nomád családokat, ismerkedtünk helyiekkel a Maldív-szigeteken, Riminiben pizzáztunk, Izland csodálatos látnivalóit is bejártuk. Nekem a célom, hogy nekik is megmutassam a világot, amit én is velük együtt ismerek meg, és nem a világ másik végére elutazni azért, hogy ott valaki szórakoztassa őket amíg én koktélokat szürcsölök a medencében.
Mennyibe kerül babával utazni?
Amikor megszületik a baba, még egy ideig nincs sok extra költsége az utazásoknak. Nem kell nagyobb vagy drágább szállást keresni, a repjegye fapadosok esetén fix áras, tengerentúli járatok esetén pedig csak kb. 10%-ot kell fizetni. Az anyatej vagy a tápszer költsége ugyanannyi, bárhol is adjuk oda neki a világban.
Három kisgyerek esetén, akik mostmár hat és négy évesek, nem tagadom, megnőttek az utazás költségei, ezért különösen oda kell figyelni és tudatosan félretenni.
Ezért is írtam meg a Spórolj, Utazz, Érezd jól magad című e-kiadványt, amelyben összeszedtem minden spórolós tippet, hogy több pénz maradjon élmények gyűjtésére.
A 17 oldalas pdf tartalmaz hétköznapi spórolós tippeket és olcsó utazási lehetőségeket egyaránt. Igyekeztem többféle területet érinteni, legyen az étkezés, vásárlás, ruházat, banki költségek, szállás vagy repjegy keresés.
Bónusz! A végén egy checklist segítségével ellenőrizheted, hogy minden lehetséges lépést megtettél-e azért, hogy spórolj pénzt és többet félre tudj tenni a következő kalandra!
Utazás babával - végszó
Remélem, hogy ebben az átfogó cikkben sikerült átadnom a legfontosabb aspektusokat a babával utazásról, és hogy ezzel téged is tudtalak inspirálni, hogy merj útra kelni és megvalósítani a családi közös kalandokat. Egy baba születésével nem áll meg az élet, hanem egy új és kalandosabb élet kezdődik!
Ha eddig nem tetted, mindenképp kövesd be az Instagram oldalamat: @utazoanya, ahol rengeteg tippet és élményt osztok meg az utazásainkról, és a nyaralásra készülődve mindenképp szerezd be a Strandolás babával, kisgyerekkel PRO e-könyvet,