Barion Pixel
Keresés

november 28, 2025

Legnépszerűbb cikkeink

Kategóriák

@utazoanya
Judy Berczes | Utazóanya | Utazás gyerekkel

@utazoanya

🌴 Beavatlak a babával, kisgyerekkel utazás rejtelmeibe. 🔆 élmények | tippek 🌎 3 kisgyerek▫️6 kontinens▫️62 ország ↘️ Pakolás családi nyaralásra ↙️
  • Április meghozta végre az átmenetet, a megújulást, a reményt. Persze főleg a második fele.

Annak is nagyon örültem, hogy sikerült elutaznunk a tavaszi szünetben, Tunézia fantasztikus élmény volt.🌴🏛️

Pont indulásra lett kész a minimalista pakolásról szóló e-bookom, és nagyon örültem neki, hogy sokak számára volt érdekes a téma ♥️🙏🏼

A 2026-os év eddig Miával rekordnehéz volt, és már korábbi hónapokról is szerettem volna hasonló összegzést készíteni (@orsischmidt szerintem világbajnok ebben 🫶), de egyszerűen nem volt hozzá lelki erőm. Annyira legyengültem, hogy végül én is csak több antibiotikum kúra segítségével tudtam összeszedni magam.

Úgyhogy ez mindenképp egy jó jel, hogy most elkészült ez a poszt 🥰

Ebben az is szerepet játszik, hogy Mia felébredt a téli álomból, és ha ő jól van, az rajtam is meglátszik pozitív értelemben. 

Áprilisban van mindhárom gyerekem születésnapja 🎂 és ezt is sokféle úton-mòdon megünnepeltük.🎈

Elindultak a tavaszi kalandjaink is, 8 hétvégén fogunk elutazni egymás után, izgalmasnak ígérkezik a folytatàs.🚙🗻💦

Nektek hogy telt az április? Ti is érzitek, hogy végre itt a tavasz és több az energiátok?

#utazoanya
  • 🌸🌿Tavaszi családi hajózás ⛴️ reklám
Fedezd fel Budapestről indulva a Dunakanyar szívében fekvő, mediterrán hangulatú Szentendrét a gyerekekkel 💕🌼 ami most tavasszal a legszebb arcát mutatja.

❗️Az UTAZOANYA20 kóddal 20% kedvezmény jár a Mahart járataira 🥳

📌Mentsd el ezt a tökéletes egész napos gyerekprogramot, amit nem érdemes kihagyni idén tavasszal ✨

Mi is elmentünk a 3 gyerekkel, és szuperül érezte magát mindenki 😍

A Mahart hajójárata a Vigadó térről indult 10.30-kor, és kb. délre értünk Szentendrére.

Önmagában a hajókázás is nagyon lekötötte a gyerekeket, ettünk, ittunk, kártyáztunk, de a legjobb, hogy csak nézelődtünk és csodáltuk a festői kilátást.

Szentendrén így töltöttük el az időt:

🥙Ebéd az Álomlángosban
⛲️Japánkert: zöldellő park, a gyerekek órákig figyelték a halakat és a békákat
🛝A mellette levő parkban van játszótér
🚃Retro Design Center, azaz a Retro múzeum: nagymamáink idejéből megmaradt tárgyak, tv maci, és ami a fiaimat a legjobban lekötötte: retro autók, amiket ki lehet próbálni! Egy buszban is lehetett sofőrt játszani 😁
☂️Séta Szentendre bájos, macskaköves belvárosában
🍦Fagyi a Dolce Vita Cukrászdában
🍔A hazaútra feltankoltunk vacsival a Mickey’s Chicken & Burgerben

A hajó ötkor indult vissza, és gyorsan vissza is értünk Budapestre, miközben a csodás dunai látképben is gyönyörködhettünk.

Ha egy igazán tartalmas családi programot keresel, akkor ne keress tovább, mert már meg is találtad 🥰

Menjetek el ti is!

🔹2 éves korig ingyenes
🔹Családi jegy: személyesen, a jegypénztárnál vásárolható
🔹Az UTAZOANYA20 kódal 20% kedvezményt kapsz

Kinek van tervben ez a program? 🥰

#utazoanya @mahartcruises #mahart #szentendre #programajánló #gyerekkelvagyok
  • 🩷6 éves lett az egyetlen kis Mia babám 🥹🥳🎈
Minden év, amit átélhetek az egyetlen kislányommal, egy igazi érzelmi hullámvasút. Ez a lány tele van szeretettel, kedvességgel, és céltudatossággal. Öröm nézni, ahogy nap mint nap küzd és eléri az apró kis céljait.

Az élet Miával kegyetlenül nehéz is egyben. Minden egyes nap egy kihívás. Minden nap vállon veregethetem magam, hogy ezt is túléltük.

Mia egy egészséges terhesség és egy tökéletes szülés után 7 hónapig tünetmentesen, egészségesen fejlődött, és akkor jött a hirtelen sokk.

Több elhúzódó lázgörcset követően a @bethesdagyermekkorhaz -ban pillanatok alatt felállították a tragikus, de tűpontos diagnozíst: Dravet-szindróma.

Mia ma lett 6 éves, de:

🔹Nem beszél
🔹Leállt a kognitív fejlődése 1 évesen
🔹Mozgásában korlátozott
🔹Nem szobatiszta
🔹Gyenge az immunrendszere

❗️A társadalom kilökte magából, hiába volt joga óvodába járni, se 3, se 4, se 5 évesen nem kapott helyet sehol.

De Mia egy harcos: eljött velem 52 országba, és a legjobb útitárs ♥️ Legyen az Új-Zéland, Mexikó vagy Argentína, Mia mindenhol jól tudja érezni magát.

Sajnos nem lesz egyszerűbb az élet ezzel a betegséggel, a hullámvölgyek is egyre mélyebbek, de nem adjuk fel. Éljük tovább az életet, kalandozunk a világban, és HÁLÁT ADUNK akkor, ha épp jól van Mia.

Boldog 6. születésnapot kis Mia babám 🫂✨
Mindennél jobban szeretünk 💕

#dravet #dravetwarrior #utazoanya #epilepszia #dravetszindróma
  • Matmata és a berber barlanglakások, azaz a troglodita házak 🛖🧡

Matmata környéke arról híres, hogy földbe vájt barlanglakásokban éltek és élnek a mai napig is az emberek. És persze arról, hogy itt is forgattak Star Wars jeleneteket.

Mi 2 éjszakát töltöttünk a Matmata melletti Tamerzetben, pár percre a Berber Kultúra Múzeumától.

A Sidi Idriss Hotelt mindenképp meg kell nézni, és csodálkoztam, hogy egyrészt alig voltak, màsrészt a belépődíj is csak jelképes volt.

Ott elárulták nekem, hogy a Tamerzet fele vezető úton számtalan troglodita házat láthatunk, és ezek közül sok nyitva áll a látogatók számára. Meg lehet nézni, hogy élnek ott az emberek.

Mi egy nagyobbat választottunk, ahol tuti nem zavarunk. A végén megkérdezték, éhesek vagyunk-e. Mivel ebédidő volt és pont ezután készültünk volna éttermet keresni, mondtuk, hogy igen. Leültettek, és hoztak nekünk mindenféle finomságot: friss kenyér, méz, olívaolaj, ojja (paradicsomos-paprikás, tojásos fogàs). A mentatea sem hiányozhatott természetesen.

Végül jól is laktunk, és a lakomáért 4-5 ezer forintot fizettünk.

Másnap a berber múzeumot is megnéztük a fiúkkal, hasonlòan nézett ki mint a ház amit már láttunk. Csak előtte egy kisfilmet is megnézettek velünk, ahol azt nem értettem, miért szólt a nagy része arról, hogyan szoktak elválni férjeiktől az asszonyok.

A szállásunkat is szívből ajánlom (ha lapozol, megtalálod a nevét), és azt is, hogy gyertek el a környékre.

Sőt, ha még több időtök van, akkor menjetek le még délebbre: Tataouine, Ksar Ouled Soltane, Guermassa, Chenini vár titeket. Mi így is annyit autóztunk, hogy ezeket ki kellett vágnom a végső útitervből.

U.i.: sosem felejtem el, amikor be kellett ugranom egy kisboltba. Árak nem voltak feltüntetve, angolul se tudott senki, csak mutogattam hogy miket kérek.
Egyre több muszlim nő gyűlt körém, mosolyogtak, néztük egymást. Én alapból óvatos és bizalmatlan vagyok, de itt egy másodpercig sem fordult meg a fejemben, hogy át akarnának verni. A végén mondtak egy árat, ami nagyon alacsony volt. Mosolyogva elköszöntünk, és újra megállapítottam, milyen kedvesek az emberek Tunéziában.

#utazoanya #matmata #starwars #tunéziagyerekkel #családinyaralás
  • Kedvenc medinánk Tunéziában: Sousse 😍

📌 Mentsd el későbbre!

1988 óta az UNESCO világörökség része, és egyben Tunézia egyik legjobb állapotban fennmaradt óvárosa.

Az iszlám építészet korai korszakát tekinthetjük itt meg, és mi is ezt tettük, amikor a 3 gyerekkel egy délelőtt alatt bebarangoltuk.

Látnivalók Sousse medinájában:

🔹Ribat erőd: Észak-Afrika legrégebbi ilyen típusú építménye a 8. századból, és fel tudtunk menni a tornyába megcsodálni a kilátást a medinára és a kikötőre.
🔹Nagymecset: nekünk olyan szempontból csalódás volt, hogy belépőt kellett fizetnünk, de nem mehettünk be a mecsetbe, csak a térre, ami olyan volt mint egy erődítmény.
🔹Kasbah és Régészeti Múzeum: A medina legmagasabb pontján fekvő citadella ad otthont a múzeumnak, ahol a világ egyik legszebb római kori mozaikgyűjteményét láthatod. Mi itt találtunk ingyenes parkolót, de a múzeumba végül nem mentünk be.

Ebben a medinában igazán autentikus volt a hangulat, április elején alig találkoztunk turistákkal, zajlik az élet.

Nekem nagyon tetszettek a színes ajtók, a fehér falak és sikátorok.

Bár nem volt szerencsénk az idővel, még az eső is eleredt, mégis jól éreztük itt magunkat, és utólag ez a medina lett a kedvencünk.

A látogatást egy ebéddel zártuk, ugyancsak egy autentikus helyen, ahol angolul se tudtak, étlap se volt, csak próbáltam elmondani hogy 4 főételt kérünk “tipikus helyi kajákkal”.

Ha a környéken jársz, mindenképp fedezd fel ☺️

#utazoanya #sousse #soussemedina #tunéziagyerekkel #gyerekkelvagyok
Április meghozta végre az átmenetet, a megújulást, a reményt. Persze főleg a második fele.

Április meghozta végre az átmenetet, a megújulást, a reményt. Persze főleg a második fele. Annak is nagyon örültem, hogy sikerült elutaznunk a tavaszi szünetben, Tunézia fantasztikus élmény volt.🌴🏛️ Pont indulásra lett kész a minimalista pakolásról szóló e-bookom, és nagyon örültem neki, hogy sokak számára volt érdekes a téma ♥️🙏🏼 A 2026-os év eddig Miával rekordnehéz volt, és már korábbi hónapokról is szerettem volna hasonló összegzést készíteni (@orsischmidt szerintem világbajnok ebben 🫶), de egyszerűen nem volt hozzá lelki erőm. Annyira legyengültem, hogy végül én is csak több antibiotikum kúra segítségével tudtam összeszedni magam. Úgyhogy ez mindenképp egy jó jel, hogy most elkészült ez a poszt 🥰 Ebben az is szerepet játszik, hogy Mia felébredt a téli álomból, és ha ő jól van, az rajtam is meglátszik pozitív értelemben. Áprilisban van mindhárom gyerekem születésnapja 🎂 és ezt is sokféle úton-mòdon megünnepeltük.🎈 Elindultak a tavaszi kalandjaink is, 8 hétvégén fogunk elutazni egymás után, izgalmasnak ígérkezik a folytatàs.🚙🗻💦 Nektek hogy telt az április? Ti is érzitek, hogy végre itt a tavasz és több az energiátok? #utazoanya
10 óra ago
15010
View on Instagram |
1/5
🌸🌿Tavaszi családi hajózás ⛴️ reklám Fedezd fel Budapestről indulva a Dunakanyar szívében fekvő, mediterrán hangulatú Szentendrét a gyerekekkel 💕🌼 ami most tavasszal a legszebb arcát mutatja. ❗️Az UTAZOANYA20 kóddal 20% kedvezmény jár a Mahart járataira 🥳 📌Mentsd el ezt a tökéletes egész napos gyerekprogramot, amit nem érdemes kihagyni idén tavasszal ✨ Mi is elmentünk a 3 gyerekkel, és szuperül érezte magát mindenki 😍 A Mahart hajójárata a Vigadó térről indult 10.30-kor, és kb. délre értünk Szentendrére. Önmagában a hajókázás is nagyon lekötötte a gyerekeket, ettünk, ittunk, kártyáztunk, de a legjobb, hogy csak nézelődtünk és csodáltuk a festői kilátást. Szentendrén így töltöttük el az időt: 🥙Ebéd az Álomlángosban ⛲️Japánkert: zöldellő park, a gyerekek órákig figyelték a halakat és a békákat 🛝A mellette levő parkban van játszótér 🚃Retro Design Center, azaz a Retro múzeum: nagymamáink idejéből megmaradt tárgyak, tv maci, és ami a fiaimat a legjobban lekötötte: retro autók, amiket ki lehet próbálni! Egy buszban is lehetett sofőrt játszani 😁 ☂️Séta Szentendre bájos, macskaköves belvárosában 🍦Fagyi a Dolce Vita Cukrászdában 🍔A hazaútra feltankoltunk vacsival a Mickey’s Chicken & Burgerben A hajó ötkor indult vissza, és gyorsan vissza is értünk Budapestre, miközben a csodás dunai látképben is gyönyörködhettünk. Ha egy igazán tartalmas családi programot keresel, akkor ne keress tovább, mert már meg is találtad 🥰 Menjetek el ti is! 🔹2 éves korig ingyenes 🔹Családi jegy: személyesen, a jegypénztárnál vásárolható 🔹Az UTAZOANYA20 kódal 20% kedvezményt kapsz Kinek van tervben ez a program? 🥰 #utazoanya @mahartcruises #mahart #szentendre #programajánló #gyerekkelvagyok
2 nap ago
1128
View on Instagram |
2/5
🩷6 éves lett az egyetlen kis Mia babám 🥹🥳🎈 Minden év, amit átélhetek az egyetlen kislányommal, egy igazi érzelmi hullámvasút. Ez a lány tele van szeretettel, kedvességgel, és céltudatossággal. Öröm nézni, ahogy nap mint nap küzd és eléri az apró kis céljait. Az élet Miával kegyetlenül nehéz is egyben. Minden egyes nap egy kihívás. Minden nap vállon veregethetem magam, hogy ezt is túléltük. Mia egy egészséges terhesség és egy tökéletes szülés után 7 hónapig tünetmentesen, egészségesen fejlődött, és akkor jött a hirtelen sokk. Több elhúzódó lázgörcset követően a @bethesdagyermekkorhaz -ban pillanatok alatt felállították a tragikus, de tűpontos diagnozíst: Dravet-szindróma. Mia ma lett 6 éves, de: 🔹Nem beszél 🔹Leállt a kognitív fejlődése 1 évesen 🔹Mozgásában korlátozott 🔹Nem szobatiszta 🔹Gyenge az immunrendszere ❗️A társadalom kilökte magából, hiába volt joga óvodába járni, se 3, se 4, se 5 évesen nem kapott helyet sehol. De Mia egy harcos: eljött velem 52 országba, és a legjobb útitárs ♥️ Legyen az Új-Zéland, Mexikó vagy Argentína, Mia mindenhol jól tudja érezni magát. Sajnos nem lesz egyszerűbb az élet ezzel a betegséggel, a hullámvölgyek is egyre mélyebbek, de nem adjuk fel. Éljük tovább az életet, kalandozunk a világban, és HÁLÁT ADUNK akkor, ha épp jól van Mia. Boldog 6. születésnapot kis Mia babám 🫂✨ Mindennél jobban szeretünk 💕 #dravet #dravetwarrior #utazoanya #epilepszia #dravetszindróma
4 nap ago
2,650247
View on Instagram |
3/5
Matmata és a berber barlanglakások, azaz a troglodita házak 🛖🧡

Matmata és a berber barlanglakások, azaz a troglodita házak 🛖🧡 Matmata környéke arról híres, hogy földbe vájt barlanglakásokban éltek és élnek a mai napig is az emberek. És persze arról, hogy itt is forgattak Star Wars jeleneteket. Mi 2 éjszakát töltöttünk a Matmata melletti Tamerzetben, pár percre a Berber Kultúra Múzeumától. A Sidi Idriss Hotelt mindenképp meg kell nézni, és csodálkoztam, hogy egyrészt alig voltak, màsrészt a belépődíj is csak jelképes volt. Ott elárulták nekem, hogy a Tamerzet fele vezető úton számtalan troglodita házat láthatunk, és ezek közül sok nyitva áll a látogatók számára. Meg lehet nézni, hogy élnek ott az emberek. Mi egy nagyobbat választottunk, ahol tuti nem zavarunk. A végén megkérdezték, éhesek vagyunk-e. Mivel ebédidő volt és pont ezután készültünk volna éttermet keresni, mondtuk, hogy igen. Leültettek, és hoztak nekünk mindenféle finomságot: friss kenyér, méz, olívaolaj, ojja (paradicsomos-paprikás, tojásos fogàs). A mentatea sem hiányozhatott természetesen. Végül jól is laktunk, és a lakomáért 4-5 ezer forintot fizettünk. Másnap a berber múzeumot is megnéztük a fiúkkal, hasonlòan nézett ki mint a ház amit már láttunk. Csak előtte egy kisfilmet is megnézettek velünk, ahol azt nem értettem, miért szólt a nagy része arról, hogyan szoktak elválni férjeiktől az asszonyok. A szállásunkat is szívből ajánlom (ha lapozol, megtalálod a nevét), és azt is, hogy gyertek el a környékre. Sőt, ha még több időtök van, akkor menjetek le még délebbre: Tataouine, Ksar Ouled Soltane, Guermassa, Chenini vár titeket. Mi így is annyit autóztunk, hogy ezeket ki kellett vágnom a végső útitervből. U.i.: sosem felejtem el, amikor be kellett ugranom egy kisboltba. Árak nem voltak feltüntetve, angolul se tudott senki, csak mutogattam hogy miket kérek. Egyre több muszlim nő gyűlt körém, mosolyogtak, néztük egymást. Én alapból óvatos és bizalmatlan vagyok, de itt egy másodpercig sem fordult meg a fejemben, hogy át akarnának verni. A végén mondtak egy árat, ami nagyon alacsony volt. Mosolyogva elköszöntünk, és újra megállapítottam, milyen kedvesek az emberek Tunéziában. #utazoanya #matmata #starwars #tunéziagyerekkel #családinyaralás
1 hét ago
951
View on Instagram |
4/5
Kedvenc medinánk Tunéziában: Sousse 😍

Kedvenc medinánk Tunéziában: Sousse 😍 📌 Mentsd el későbbre! 1988 óta az UNESCO világörökség része, és egyben Tunézia egyik legjobb állapotban fennmaradt óvárosa. Az iszlám építészet korai korszakát tekinthetjük itt meg, és mi is ezt tettük, amikor a 3 gyerekkel egy délelőtt alatt bebarangoltuk. Látnivalók Sousse medinájában: 🔹Ribat erőd: Észak-Afrika legrégebbi ilyen típusú építménye a 8. századból, és fel tudtunk menni a tornyába megcsodálni a kilátást a medinára és a kikötőre. 🔹Nagymecset: nekünk olyan szempontból csalódás volt, hogy belépőt kellett fizetnünk, de nem mehettünk be a mecsetbe, csak a térre, ami olyan volt mint egy erődítmény. 🔹Kasbah és Régészeti Múzeum: A medina legmagasabb pontján fekvő citadella ad otthont a múzeumnak, ahol a világ egyik legszebb római kori mozaikgyűjteményét láthatod. Mi itt találtunk ingyenes parkolót, de a múzeumba végül nem mentünk be. Ebben a medinában igazán autentikus volt a hangulat, április elején alig találkoztunk turistákkal, zajlik az élet. Nekem nagyon tetszettek a színes ajtók, a fehér falak és sikátorok. Bár nem volt szerencsénk az idővel, még az eső is eleredt, mégis jól éreztük itt magunkat, és utólag ez a medina lett a kedvencünk. A látogatást egy ebéddel zártuk, ugyancsak egy autentikus helyen, ahol angolul se tudtak, étlap se volt, csak próbáltam elmondani hogy 4 főételt kérünk “tipikus helyi kajákkal”. Ha a környéken jársz, mindenképp fedezd fel ☺️ #utazoanya #sousse #soussemedina #tunéziagyerekkel #gyerekkelvagyok
2 hét ago
2756
View on Instagram |
5/5
Shopping Cart