Barion Pixel
Search

Izland babával és két kisgyerekkel

Izland egy rendkívül különleges ország, amely sokak bakancslistáján szerepel, azonban mégis kevesen vágnak bele a felfedezésébe, főleg babával vagy kisgyerekkel. Mi viszont örömmel vállaltuk be, mégpedig négy éves ikrekkel és egy két éves, Dravet-szindrómás kislánnyal! Az utazás előtt nem gondoltam, hogy a fiaim a vulkánok szerelmesei lesznek, hogy lelkesen mesélik majd, hogy voltunk vízesés mögött, fölött és előtt is; hogy boldogan dobálják a kavicsokat a kráter-tóba meg a gleccserlagúnába, vagy hogy természetes, geotermikus, 40 fokos gyógyfürdőben mártózik majd az öt tagú családunk, miközben a levegő 12 fokos! Mivel ez egy hihetetlen és roppant intenzív egy hét volt, most titeket is invitállak arra, hogy

tartsatok velünk virtuálisan a tűz és jég országába!

Idén a nyárból télbe kapja a főszerepet – Izland erre tökéletes!

Régebben a télből a nyárba szerettünk utazni, idén azonban úgy döntöttünk, hogy a nyárból utazunk a télbe! Hogy miért? Ennek fő oka az, hogy a kislányunk Dravet-szindrómával született, ami azzal is jár, hogy kerülnie kell a napsütést és a meleget. Bár nekünk azt javasolták, hogy négy éves koráig ne utazzunk vele, Izland lett a kilencedik ország három kontinensen, ahová eljutottunk vele a diagnózis óta. És milyen jól tettük! Mia egy kalandor baba, és Izland tökéletes desztinációnak bizonyult nem csak számára, hanem bárkinek, aki babával vagy kisgyerekkel szeretne utazni!

Tavaly nyáron azon keseregtem, hogy „mindennek vége”, mert a Mia nem bírta a meleget a Dravet-szindróma miatt, így a kánikulás magyar nyár inkább szenvedést hozott, mint örömöt. Heti szinten kellett mentőt hívni az elhúzódó epilepsziás rohamai miatt, és egyszer még az intenzív osztályon is kötöttünk ki. De mivel mindig a megoldásra törekszem, hamar elkezdtünk beszélgetni a lehetőségeinkről. Hová lehet menni nyáron, ahol nincs olyan meleg? Hogyan kerüljük el a kánikulát jövőre? Ekkor került képbe Izland, mint opció, hiszen ott nyár közepén is kb 15 fok van. Tökéletes!

Karácsonyi ajándék: Izland babával és két kisgyerekkel!

Igen ám, de aztán ennyiben maradt a dolog. Egészen karácsonyig, amikor is… boldog karácsonyt!! Mi ez? Hát repjegyek. Neeeee, hová? Izlandra??? A férjem meglepett karácsonyra a megvásárolt repjegyekkel, amit fél évvel utazás előtt már lefoglalt. Így indult minden…

Fél évvel később pedig már a Wizzair járatán ültünk egy június közepi szombat estén, másfél óra késéssel. Az út kb öt órás volt, aminek egy részében a gyerekek aludtak. Érkezés után igyekeztünk volna átvenni a bérautónkat, de már minden zárva volt. A National Car Rental autóbérlő cég irodája 10 perc sétára volt a reptértől, és normál esetben buszok visznek oda, de szombat késő este már a buszok sem jártak. Még szerencse, hogy csak hátizsákokkal jöttünk! Így nem kellett annyit cipekedni.

Az évek során megtanultam minimalista módon pakolni, és írtam is róla egy cikket, amiben megosztom tapasztalataimat és tippjeimet. Sőt, egy pakolási listát is összeraktam, ha babával vagy kisgyerekkel tervezel utazni, nehogy valami fontos otthon maradjon!

Nehézségek a bérautó átvételekor

Az autó kulcsot egy automatán keresztül lehetett volna megszerezni, de az automata hiba üzenetet írt ki. Végül sok-sok telefonálás meg csetelés után sikerült találni valakit, aki tudott segíteni, és megkaptuk a kulcsot. Addigra már nagyon-nagyon késő volt. Még szerencse, hogy Izlandon nyáron mindig világos van! Így a gyerekek is sokkal jobban bírták, nem látszódott rajtuk, hogy fáradtak, pedig otthon már este nyolckor ágyban szoktak lenni.

Irány a szállás! Egy órát kellett autózni a házig, ahol megszálltunk. Éjfél körül aludtunk el. Indulhat az izlandi hét!

Költséghatékony étkezés Izlandon babával és kisgyerekkel

Mivel Izland a világ egyik legdrágább országa, nekünk nem volt opció, hogy étterembe járjunk, pedig nagyon szeretjük a helyi fogásokat megkóstolni. Első reggel tehát az volt az első, hogy elmentünk egy boltba nagybevásárolni. Szerencsére így sem kellett lemondani a helyi fogásokról, mert beszereztünk isteni finom bárányt, lazacot, és helyi báránylevest is. Napközbenre minden este szendvicseket készítettem, mégpedig lávában sült izlandi kenyérből. Ettünk sok finom rákot, kaviárt meg áfonyát is! Ráadásul pár nappal később véletlenül betévedtünk egy cápa múzeumba, ahol erjesztett mérgezett grönlandi cápát is kóstoltunk, azaz hákarlt, helyi pálinkával, azaz brennevinnel. Panaszra tehát semmi ok!

A gyerekek egyébként már baba koruk óta azt eszik, amit mi, és ők is kíváncsiak és nyitottak új ízek kóstolására, amit már négy kontinensen volt szerencsénk velük kipróbálni. Mexikóban velünk ették az utcáról vásárolt taco-t, Marokkóban tajine-t és a Maldív-szigeteken mindenféle tengeri herkentyűket!

Esténként gyakran tészta volt a vacsora, itt este tíz óra körül van!

Reykjavík szélviharban babával és két kisgyerekkel

Izland a szélsőséges időjárásáról is híres, és első napunk délutánján el is jött a vihar. A főváros, Reykjavík volt betervezve, és mivel kellően felkészültünk réteges, vízálló öltözettel, nem jelentett akadályt ilyen időben is elindulni, felfedezni.

Első megállónk a Hallgrimskirkja templom volt Reykjavíkban. Ott összefutottunk a repülőről már látott magyarokkal, akik megjegyezték, most már értik, miért hoztuk ide a kisgyerekeket: mert gyorsabban nőnek az esőben! A 75 méter magasan fekvő toronyba is felmentünk panoráma kilátásért, bár ebben a zord időben konkrétan semmit nem láttunk. Nem baj, ez volt az első turistás élmény, és nagyon lelkesek voltunk!

Innen tovább sétáltunk a Skólavörðustígur nevű utcára, ami szívárvány színűre van festve. Lesétáltunk a Harpa nevű koncert teremhez a part mentén, és a kikötőt is megnéztük, hiszen hajókat nézni babával és kisgyerekkel mindig izgalmas program! A híres Sun Voyager szobrot sem hagyhattuk ki, ahonnan szép időben csodás lett volna a kilátás. Aztán úgy döntöttünk, ennyi elég is volt, mert az idő nem hogy javult volna, de az erős szél és az eső mellé hideg is társult.

Reméljük, holnap jobb időnk lesz!

A Sun Voyager szobor Reykjavíkban, ahonnan szép időben csodás kilátás tárulhat elénk

Arany körút babával és két kisgyerekkel

Aki Izlandra látogat, garantáltan be fogja járni az Arany körutat, melynek állomásaira babával és kisgyerekkel is könnyedén eljutunk. Az itt található természeti csodák közel helyezkednek el a repülőtérhez is és a fővároshoz is. Mindenképp az autóbérlést javaslom, így meglesz a szabadság, hogy akkor és oda utazzunk, ahogy nekünk és a piciknek megfelel. Ez babával és kisgyerekkel különösen kényelmes választás, és pénztárca barátabb is. Tömegközlekedés ugyanis itt nincs, így csak a vezetett túra lenne még opció.

Két földrész között Izlandon

Először a Thingvellir Nemzeti Parkba vezetett utunk a kisgyerekekkel. Ha babával jövünk, javaslom a hordozást, ugyanis csak egy kis része volt babakocsi barát a terepnek. Megcsodáltuk a tektonikus lemezek találkozását, és ott találhattuk magunkat Eurázsia és Amerika között. Ami pedig babával és kisgyerekkel mindenhol szuper program, az a nasizás! Úgyhogy akkor csücsüljünk le két földrész közé, és együnk tízórait! Felemelő érzés.

A babával utazásaink során a hordozás segítségével tudtunk a legtöbb helyre eljutni. Szerintem érdemes beszerezni egy hordozót, mert az adja a legjobb szabadságot a felfedezéshez! A hordozásról szóló cikkemben összeszedtem a hordozás előnyeit, ha babával tervezünk utazni.

Vízesések nyomában babával és kisgyerekkel

Irány tovább, a következő megálló az első közös vízesésünk, az Öxárárfoss. Ide is a hordozást javaslom babával, mert a parkolótól lépcsők vezetnek fel a vízeséshez. Sosem gondoltam volna, hogy egy vízesés ekkora élmény lesz babával és kisgyerekkel. De amikor láttam az ámulatot és csodát az arcukon, ahogy nem tudják levenni a szemüket a vízesésről, hálát éreztem, hogy itt lehetek a három kisgyerekemmel.

A második vízesésünk következett: a Gullfoss. Nem csak a távolból éreztük azt az erőt, amivel zúdul le a hatalmas víztömeg, hanem oda lehetett sétálni „bele” a közepébe. Így testközelből is éreztük a bőrünkön a víz erejét, és persze egy kicsit vizesek is lettünk. Már mostanra el is fáradhattak volna a fiúk, de ehelyett az egyik fogta magát, és az emelkedőn visszafelé felszaladt. Úgy tűnik, ennek a kisgyereknek tetszik Izland!

Gejzírek, izlandi pacik és még egy vízesés babával és kisgyerekkel

Sűrű napunk következő megállója a híres Strokkur Gejzír volt. Itt található a már passzív Geysir nevű gejzír, amiről a világ összes többi gejzíre el lett nevezve. A Strokkur az egyetlen aktív gejzír, ráadásul 5-10 percenként kilövell. Nekünk is sikerült elkapni, és szerencsére a gyerekeket is izgatta ez a program, és volt türelmük velünk együtt várakozni. Mia szundikált a hátamon, hordozóban, mint egy kisbaba.

Nézzünk meg még egy vízesést! Na de várj, nézd csak, izlandi pacik! És meg lehet őket simogatni! Álljunk meg és nézzük meg őket közelebbről. Az izlandi lovak különleges állatok, a világ egyik legtisztább vérvonalú lófajtája. Ugyanis semmilyen ló nem utazhat be az országba. Amelyik pedig elhagyja Izlandot, már nem jöhet vissza. Az egyetlen ló, amelyik kibírja ezt az extrém izlandi időjárást. Barátságos, lelkes, intelligens, erős és kitartó. Hatalmas élmény volt közel menni hozzájuk és ismerkedni velük. Babával, kisgyerekkel ez is tökéletes program, hiszen a gyerekek nagyon szeretik az állatokat.

Na de most már irány a harmadik vízesés: a Faxi! Itt végre már sokkal kevesebben voltak, hiszen az Arany körút három legismertebb állomása a Thingvellir, a Strokkur és a Gullfoss, így a tömeg is ide koncentrálódik. De mi nem elégedtünk meg ennyivel, és nem bántuk meg! Gyönyörű volt ez a vízesés is.

rrem

Izland ikonikus hotdogja és egy kráter-tó babával és kisgyerekkel

Mivel ekkora megéheztünk, előre kinéztem egy helyet, ahol megkóstolhatjuk a legfinomabb izlandi hotdogot! Étterembe ugyan egyszer sem mentünk, de ezt a luxust megengedtük magunknak, hogy 1750 Forintos hotdogot kóstoljunk. Nem bántuk meg!

Ha erre jársz, mindenképp egyél egy eredeti izlandi hotdogot! Nagyon finom!

A nap fénypontja az utolsó látnivaló volt: a Kerid vulkáni kráter-tó. Szerencsénkre így a nap végére még a nap is kisütött, Mia megint elaludt a hátamon, a fiúk pedig újult erőre kaptak. Lesétáltunk a kráter-tóhoz, és a fiúk kavicsokat dobáltak a türkizen fénylő vízbe. Micsoda idill!

Nem gondoltam volna, hogy összejön ez az intenzív tervem, ugyanis még a napirendünk is teljesen felborult. Szerintem Izlandra úgy érdemes jönni babával vagy kisgyerekkel, ha hajlandóak vagyunk rugalmasan kezelni a napirendet. Ez nekem új dolog, mert a három picit mindig össze kell koordinálni, de Izlandon szuperül működött ez a káosz és folyamatos jövés-menés.

Szuper nap volt, és későn hazaérve a fiúknak még arra is volt ereje, hogy trambulinozzanak a kertben. Hát akkor addig koccintsunk egy pohár duty free-ben vásárolt borral! Egs!

A Snaefellsnes-félsziget babával és két kisgyerekkel

A mai nap az volt a terv, hogy felfedezzük Izland észak-nyugaton elterülő félszigetét, a Snaefellsnest. Tervben volt egy fürdő, egy vulkán, egy vízesés, egy nemzeti park, valamint több templom meg ami még belefér. Aztán sajnos keresztül húzta a számításainkat az időjárás, és a programok túlnyomó részéről le kellett mondanunk. Helyette viszont olyan élményt kaptunk, amire egyáltalán nem számítottunk! Ez is a szépsége és bája Izlandnak, és utólag azt mondom, bár akkor sokat búslakodtam, hogy ezt a zord időt is meg kellett élni, ez is része az izlandi élménynek.

Sturlungalaug, a rejtett geotermikus gyógyfürdő

Elindultunk tehát három kisgyerekkel az autóban, és először egy természetes, geotermikus gyógyfürdőt szerettem volna felkeresni, melynek neve Sturlungalaug. Mi a legegyszerűbb autót béreltük ki, ami nem volt alkalmas durva terepekre. Egyszercsak levitt minket a GPS az aszfaltos útról, és onnantól sokkal lassabban tudtunk csak haladni a murvás utakon. De mivel nem volt megjelölve, hogy „F” út, ahová csak terepjárók mehetnek, elvileg nem kéne, hogy gond legyen. Így viszont a 20 perces út helyett kb egy óra lett, ráadásul a GPS sem találta meg, amit kerestünk. Mobilon kerestem cikkeket, míg végül megtaláltam egy útleírást. Annak segítségével el is jutottunk ehhez a „pocsolyához”. Addigra már olyan erősen fújt a szél, hogy alig bírtuk kinyitni az autó ajtaját. A gyerekekre feladtunk minden réteget, és kaptak szendvicset. Én a Miával az autóban ettem, mert kint szétfagytam és nagyon kellemetlen volt az idő.

Amikor végeztünk a nasizással, a férjemmel nagyon szerettük volna kipróbálni a geotermikus medencét. De a gyerekeket ne szivassuk, ők ezt nem fogják élvezni a hideg idő miatt. Oké, akkor egyesével menjünk be, amíg a másikunk vigyáz az autóban a gyerekekre. Ha már idáig eljöttünk.. nem hagyjuk ki ezt a bakancslistás élményt!
Persze öltöző az nincs, úgyhogy 12 fokban, esőben és süvítő szélben nekivetkőztünk, és be a medencébe! Őszintén mondom, egyik legszebb élményem lett ez a fürdő. Forró víz, zord idő, gyönyörű kilátás… babával és kisgyerekkel is szuper program lett volna, ha nem ennyire kellemetlen az időjárás. Na de nem baj,

örüljünk neki, hogy felfedezhettük ezt a csodát.

A fürdő neve Sturlungalaug, és bár nehéz megközelíteni, megéri ide eljönni

Mérgező grönlandi cápa kóstolás babával és kisgyerekkel

Aztán a mohával borított lávaföldek között visszagurultunk az autóval és folytattuk utunkat a félsziget többi látnivalói felé.
Sajnos nem sokáig tartott az utunk, mert a következő látnivaló a Kirkjufellsfoss vízesés lett volna, de egy lépést is alig bírtam megtenni az autótól, annyira fújt a szél. Így lemondtunk erről és a nap összes többi programjáról is.

A rossz idő miatt nem tudtuk megcsodálni a Kirkjufellsfoss vízesést a gyerekekkel

Nagyon el voltam keseredve, és sajnáltam a gyerekeket, akik hősiesen kocsikáztak már órák óta. Egyszercsak megláttuk, hogy a közelben van egy cápa múzeum. Figyu, ez az egyetlen lehetőségünk, hogy kiszálljunk az autóból és a gyerekek is kicsit mozoghassanak, nézzük már meg. Oké.

Kiderült, hogy ezen a helyen egy itteni család hákarl nevű izlandi cápa különlegességet készít. Önmagában a grönlandi cápa mérgező, a fogyasztása halálos lehet, de megfelelő fermentálási módszerrel ehető gasztró különlegesség válik belőle.
A múzeumban szét lehetett nézni, és meg lehetett ismerni az izlandi élet sajátosságait. Voltak hajók, állatok, és egy előadáson is részt vehettünk. Itt elmesélték, hogy manapság már nem vadásznak cápákra, de sajnos így is néha véletlenül bekerülnek a hálóba. Ezeket a véletlenül elkapott cápákat szokták feldolgozni, így sosem tudják előre, hány cápa lesz egy évben.

Kisgyerekkel még izgalmasabbak a gasztró felfedezések!

A helyi gasztró felfedezése nálam mindig az egyik legizgalmasabb program. Bármilyen furcsaságot mindig szívesen kipróbálok! Így nem volt kérdés, hogy ezt is megkóstolom, nem csak én, hanem a férjem és a fiúk is. A hákarl íze a hajfestékemhez hasonlított, és egyáltalán nem ízlett. Az ammónia íze napokkal később is ott volt a számban. Viszont nem bántam meg, hogy kipróbáltam! A fiaim is megkóstolták, és az egyik azonnal kiköpte, a másik viszont jóízűen lenyelte. Azóta is
büszkén meséli, hogy evett mérgező cápát Izlandon.
Hány négy éves mondhatja el ezt??

A grönlandi cápák 4-5 hónapig lógnak és száradnak, mielőtt ehetővé válnak. Így készül a hákarl.

Erre a napra ennyi jutott, és így is este érkeztünk haza a szállásra.

Családi fürdőzés, vízesések és éjféli nap babával és kisgyerekkel

A rossz idő elsodorta az előző napunkat, és félve indultunk neki másnap, hogy vajon milyen időnk lesz. Szerencsére a jósláshoz képest is sokkal szebb idő várt ránk, így első helyszínünk a Hrunalaug természetes gyógyfürdő volt. Egy kisebb belépő ellenében (kb 3-4000 Forint a felnőtteknek, de készpénzben vagy Paypal-lal kell fizetni!) csodálatos élményben volt részünk. Nem gondoltam volna, hogy a gyerekek is ennyire élvezni fogják, hiszen a napsütéses idő ellenére sem volt több 12-15 foknál a levegő hőmérséklete. A víz azonban kellemesen 40 fokos volt, és bár érkezésünkkor még ott fürdőzött egy társaság, 10 perccel később már csak mi voltunk ott, meg egy meditáló fiú. Az elején úgyis megettünk néhány „vulkán kenyeres” szendvicset, ahogy a fiam mondaná, és mindezt csodás környezetben tehettük.

Ez lett a legeslegkedvencebb családi programunk,

amikor mind az öten egyszerre fürödtünk Izland egyik geotermikus gyógyfürdőjében, a Hrunalaugban! Ezzel el is ment a délelőtt, jöhet az alvás az autóban, és irány a Skogafoss és Seljalandsfoss vízesések!

A babával és kisgyerekkel való autózás tapasztalatait is összeszedtem, mégpedig ebben a cikkben.

Skogafoss és Seljalandsfoss vízesések

A Skogafoss Izland talán leghíresebb és egyben egyik legnagyobb vízesése. A 25 méter széles vízesésnél 60 méterről zúdul le a víz. A tetejére fel is lehet sétálni egy meredek lépcsőn. Nyilván mi is bevállaltuk a túrát, és bevallom, a férjemmel mindketten eléggé kifulladtunk. Én Miát cipeltem a hátamon, de ennél sokkal több szemet vonzott magára az, hogy a férjem négy éves fiúkat cipelt magán, egyet hordozóban, egyet a nyakában. Szegény fiúknak ez a program az alvásidejükbe vágott, így fáradtak voltak. Sebaj, a tetején megpihentünk és a változatosság kedvéért falatoztunk egy picit. Babával és kisgyerekkel is látogatható tehát a vízesés, de itt is a hordozó javasolt. Ha szerencsénk van, még szívárványt is láthatunk, ám ez az élmény nekünk kimaradt.

A fiúk alvásidejébe vágott a Skogafoss látogatása, így a hős apa hordozta az elfáradt csemetéket

Nem sokkal messzebb található a Seljalandsfoss vízesés, ami arról nevezetes, hogy mögé lehet menni. Onnan pedig kikukucskálhatunk, és gyönyörű látványban lehet részünk. Míg az egyik fiam még mindig fáradt volt, a másik erőre kapott, és velem jött hátra. Azonban nagyon csúszós lett az út egy idő után, ezért úgy döntöttünk, itt hordozzuk inkább a gyerekeket. Nagyon élvezték, hogy bementek egy vízesés mögé, és ezt az élményt azóta is sokat emlegetik otthon.

Ilyen egy vízesés mögül kikukucskálni – Seljalandsfoss, babával

Izlandi házikó a semmi közepén

Innen egy másik szállásra mentünk, ugyanis nagyon kíváncsi voltam, milyen a semmi közepén lakni egy izlandi fa házikóban. Két éjszakát foglaltam ide, és csak ajánlani tudom babával és kisgyerekkel is! A szállás neve: Bright and Peaceful Cabin with Views & Hot Tub. Csak autóval megközelíthető, és sokkal nagyobb volt, mint amire számítottam. Ráadásul közvetlenül kilépve onnan volt egy játszótér is. A teraszán pedig egy felfűthető jacuzzi helyezkedett el. Fektetés után kötelező program egy pohár bor mellett!

Gyémánt-part, Jökulsarlón gleccserlagúna és Vík

A kis házikóban ébredtünk, és ettünk egy finom reggelit. A szendvicseket késő este elkészítettem, hogy napközben legyen elegendő elemózsia, és ne kelljen útközben étterembe menni.

Ma nagyon nagy falatra vállalkoztunk: egy irányba négy órát kell autóznunk!! Onnan pedig még vissza. Ez lesz a legkeményebb napunk, és biztos, hogy nem fogunk fektetésre hazaérni. Úgyhogy vágjunk neki minél hamarabb!

Az út Vík városán keresztül vezet, ami egy picike városka egy cuki templommal. Viszont sajnos megint rossz időnk volt, így egy fotó erejéig kiszálltam az esőben, de nem maradtunk itt. Viszont tudtuk, hogy itt kell tankolni, mert ezután nem lesz több lehetőség rá. Aztán észrevettünk egy kis bevásárlóközpontot, így a rossz idő miatt ott bújtunk meg és szendvicseztünk egyet.

Kavics dobálás babával és kisgyerekekkel a Gyémánt-parton és a gleccserlagúnánál

Indulhat a hosszú út a Gyémánt-part felé! Az idő kitisztult, és maga az autózás is csodálatos élmény Izlandon, olyan gyönyörű tájakon át vezet az út! Útközben is sok-sok helyen meg lehet állni, de mi céltudatosan haladtunk a cél felé, mert tudtuk, hogy így is késő lesz, mire hazaérünk.

Megérkeztünk Breiðamerkursandurba, ahogy az izlandiak hívják a Gyémánt-partot. Nagyon tetszettek a gyerekeknek a hatalmas jégtáblák, amiket kisodort a víz a fekete homokos partra. Sokáig elvoltunk ott, és élveztük a „gyémánt gyűjtögetést”.

Aztán átmentünk az út másik oldalára, ahol a Jökulsárlón gleccserlagúnát csodálhatjuk meg. A Vatnajökull Nemzeti Park területén elhelyezkedő lagúna ott alakult ki, ahol az olvadék víz az óceánba ömlik. Úgy éreztem magam, mint egy filmben, annyira semmihez sem fogható volt a látvány, ami fogadott. Aztán egyszer csak… ott úszott a szemünk előtt egy fóka!!! Hát ilyen nincs! Gyerekek, nézzétek, a gleccserlagúna vízében úszkál egy fóka. Micsoda élmény!

Az elmaradhatatlan nasizás után kavics dobálás következett, mint gyerekprogram. Talán felesleges megemlítenem, de babával és kisgyerekkel tökéletes program ez is. Mia nagyon szeret kis kavicsokkal játszani, és ezt az örömöt itt igazán kiélhette! De egész Izland tele volt kis kavicsokkal meg homokkal, úgyhogy Miának ilyen szempontból is (meg a klíma szempontjából is) kánaán volt ez az ország.

Ezen a képen nehezen látszik, de ott úszkál egy fóka a gleccserlagúna vizében!

Maga az autózás is egy giccs parádé Izlandon

Miután úgy éreztük, képesek vagyunk elszakadni ettől a csodás látványtól, beültünk az autóba, hogy négy órát kocsikázzunk a házikóig. A gyerekek jól bírták az utat, de érdekes módon nem akartak elaludni. Hiszen mindig világos volt!! a szép tájak mellett az autóút egyik fénypontja az eső utáni szívárvány volt, késő este. Ez az ország egy giccs parádé!

Az este tíz órás vacsora és éjféli fektetés után a szülők hulla fáradtan bedőltek az ágyba aludni. Ja nem! Hiszen ott a forró vizes jacuzzi és az éjféli nap. Meg a pohár bor. Work hard, play hard. Éjjeli kettőkor, egész napos jövés-menés után nincs is jobb annál, mint forró vízben ázni, miközben a levegő tíz fokos, és közben gyönyörködni az éjjeli világosságban.

Ilyen fények vannak Izlandon nyáron, éjjel 1-2 körül

Na de most már tényleg mars aludni!

Reynisfjara veszélyes partja, Dyrhólaey kilátó és a szikla boltív.

Reggel kicsekkoltunk a házikóból. Amíg összepakoltunk minden cuccot, a gyerekek a játszótéren lógtak. Mielőtt azonban visszamegyünk a főváros közelébe, még újra elmegyünk Vík felé, ellátogatni a veszélyes partra.

Az első megálló a Dyrhólaey kilátó volt. Innen csoda kilátás nyílik a fekete homokos partra. Elsétáltunk a világító toronyhoz is, ahonnan a szikla boltívet is megcsodálhattuk.

Kilátás a Dyrhólaey szikla boltívre

Innen közel helyezkedik el a Reynisfjara part, ami bazalt orgonáiról híres. A vízhez azonban ne menj közel, mert a hirtelen jövő hatalmas hullámok belesodorhatnak a tengerbe!

Ezután már csak visszamentünk az első szállásunkhoz, és szomorúan konstatáltuk, hogy hamarosan véget érnek kalandjaink.

Lassan irány haza, de előtte még néhány program

Eljött hát az utolsó nap, aminek első felében ki kellett takarítanunk az egész házat, ahol laktunk. Erre azért volt szükség, mert a Home Exchange keretein belül kaptuk kölcsönbe egy izlandi család házát. Ha téged is érdekel a lehetőség, itt tudsz rá regisztrálni. Közben Mia elálmosodott, így babakocsiban elvittem sétálni. Véletlenül egy elképesztő szép helyre tévedtem, ami tele volt csillagfürtökkel. Mia szundizott, én meg kattintgattam. Aztán később a férjemet is odahívtam, hogy csináljon pár képet.

Izland tele van csillagfürtökkel a nyári szezonban

Izlandi geotermikus mező a reptérhez közeledve

Miután mindent összepakoltunk és elhagytuk a szállást, elindultunk a reptér irányába. Ám előtte volt még egy utolsó programunk: a Gunnuhver geotermikus mező, ahol a tektonikus lemezek repedései között forró gázok törnek felszínre. Feltankoltuk magunkat egy utolsó csoda élménnyel Izlandon, majd könnyes búcsút intettünk tőle, és leadtuk az autót a reptéren.

Hazafelé is nagy késéssel, de legalább elindult a járatunk, így szombatról vasárnapra hajnalra meg is érkeztünk Budapestre. A gyerekek az út nagy részét végig aludták.

Szerintem volt miről álmodniuk.

Shopping Cart