Dina utazós családban nőtt fel, és számára sosem volt kérdés, hogy kisfia születése után is folytatni fogják ezt az életmódot. Sőt, várandósan még Tajvanba is elmentek, és a baba születése előtt lefoglaltak két külföldi utat is.
Ezekről és sok másról is kérdezgettem, például arról, hogyan oldja meg utazás alatt a mosipelusozást. Ő pedig boldogan osztotta meg eddigi tapasztalatait.
Mesélj kicsit arról, hogy merre jártatok eddig a kisfiaddal, és mikor utaztatok vele először?
Benett jelenleg 11 hónapos, és először hat hetes korában utaztunk vele, Szombathelyre, 200 km-re tőlünk. Ezután Budapest és Sopron következett.
Négy hónapos korában Hollandiába repültünk, öt és fél hónaposan pedig Horvátországban kalandoztunk, ahová autóval mentünk.
És persze azt se felejtsük el, hogy két napra rá, hogy megtudtam, hogy várandós vagyok, repültünk Tajvanba. Izgulva, rosszullétekkel tele telt ez az utazás. Az biztos, hogy örök emlék marad!
És mik a tapasztalatok, hogy bírta a baba a repülőutat és a kocsikázást?
Megmondom őszintén, izgultam a repülőúttól, de a helyzet az, hogy egy cseppet sem kellett volna. Rosszabb volt a kocsi út a reptérig… ugyanis egy olyan gyereket “kaptunk”, aki UTÁL kocsiban utazni. A repülőn egy hangja nem volt sem felszálláskor, sem pedig leszálláskor. (Bezzeg az autóban..)
Horvátországba autóval mentünk, mert úgy terveztük, hogy „szegény” gyerek ne repüljön már olyan sokat. Hát utólag okos az ember.. inkább 100 repülőút, mint egy hat órás kocsiút Benettel! 😀
Ez elég keménynek hangzik, nem lehetett egyszerű. Ezek után hogy érzed, megbántad, hogy elmentetek? Mit tanultál ezekből a helyzetekből?
Sosem bántam meg egy utazást sem, hiszen emlékekeket gyűjteni a legcsodálatosabb dolog a világon, valamint a családunkra is pozitívan hat!
Azt tanultam ezekből, hogy ismervén a fiamat, inkább repülős utakat szervezünk mostantól. Ezen kívül nem vinném magammal a fél házat, mint ahogyan azt tettük az elején.
Az autókázás volt eddig a legnagyobb kihívás, bár egyértelműen kezd javulni a helyzet. Ami fix, hogy alvásidőben kell elindulnunk és akkor vannak nyugodt perceink is. 🙂
Tudnál pár konkrét példát mondani, mit értesz az alatt, hogy nem vinnéd magaddal a fél házat? Mi az, ami felesleges, és amit semmiképp sem szabad otthon hagyni?
Most már nem vinnék annyi ruhát, plussz törölközőt, takarót. Mindenből csak a minimális mennyiséget. Ha gond van, akkor inkább kézzel mosok. Játékot is csak minimálisat viszek most már, pl.: amivel az autóban játszik Benett.
Amit semmiképp sem hagyunk itthon, azok a gyógyszerek, hiszen azt elég nehéz hirtelen beszerezni. Szinte minden mást azonnal meg lehet venni, ha szükséges.
Ha jól tudom, ti mosipelusoztok. Utazások alatt ezt hogyan oldjátok meg?
Sok függ attól, hova is megyünk, mik a körülmények. Ha családhoz, akkor nagyon egyszerűen, de ha apartmanba, hotelba megyünk, akkor már kicsit nehezebb a helyzet, de nem reménytelen. Viszem az egész készletet, ami kitart 3-4 napig. A használt pelusokat kiöblítve tárolom a peluszsákban. Jó idő esetén megszárítom őket, mielőtt a zsákba kerülnek.
Viszont ha hosszabb útra megyünk és nincs mosógép, plusz repülünk is és kell a hely, akkor nem valószínű, hogy be fogom vállalni arra az időszakra a mosipelusozást.
Hogyan vélekedtél a babával való utazásról, mielőtt gyermeked lett?
Utazós családból származom, minden évben többször mentünk külföldre, egzotikusabb, különleges helyekre. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sok szép helyet volt alkalmam, lehetőségem felfedezni. Ilyen pl.: Brazilia, Kína, Japán, USA, Mexikó.
Az is biztos volt, hogy ha megszületik Benett, akkor is menni fogunk.
Jelenleg azért “csak” kétszer voltunk külföldi, nagyobb nyaraláson, mert házat szeretnénk vásárolni, plusz esküvőnk is volt 🙂 Semmi köze nincsen ahhoz, hogy gyermekünk született.
És másoktól mit hallottál ezzel kapcsolatban, hogy babával is utaztok?
Szerintem az emberek nagytöbbsége fél kimozdulni gyerekkel, fél attól, hogy valami olyan feladat jön elé, ami új. Pedig szerintem (jó kis túlzással, de) minden ugyan az, csak a helyszín változik.
Szerencsére nem tapasztaltam semmilyen negatív dolgot azzal kapcsolatban, hogy gyerekkel is utazunk. De lehet, hogy már megszokták a körülöttem élők, hogy mi sokat kirándulunk. Irigységet, utálatot szoktam érezni, de az független attól, hogy van-e gyerek vagy nincs 😀
Pár praktikus kérdésem is van: mi alapján választasz szállást, ha Benettel utaztok, illetve érzel-e különbséget az utazás költségeit illetően, amióta egy fővel bővült a család?
Számomra fontos, hogy a szállás tiszta legyen, jó környéken, és ha lehet, akkor apartman legyen. Így ha Benett elalszik, nekünk van egy nappalink, ahova áthívhatjuk a barátokat, vagy nyugodtan eltölthetjük kettesben az időt.
Eddigi tapasztalataim szerint egy cseppet sem drágábbak az utazásaink, amióta Benett is velünk tart, ugyanis szinte minden ingyen van kb 2 éves koráig a gyermeknek. Később pedig jó kedvezményeket lehet majd találni, csak akarni kell.
A költségek nem nőnek, igazából minden ugyanaz, csak a helyszín változik, ahogy mondtad. Mégis miben más akkor gyerekkel utazni, mint gyerek nélkül?
Szerintem annyiban más, hogy kötöttebb a program, ha velünk van Benett. Például számításba kell venni, hogy mikor lesz alvásidő. Nem akkor pihensz amikor te akarsz, hanem amikor a csöppség mondjuk alszik 🙂 És hát az, hogy több cuccot kell cipelned 😀
Egyáltalán miért érdemes babával utazni, ha ő nem is fog rá emlékezni?
Egyrészt szerintem az elején, ha akarod sem tudod otthon hagyni, másrészt nem feltétlen a gyerek miatt utazol, hanem, hogy emlékeket szerezz, családi emlékeket. Mi utaztunk előtte is és ezután is fogunk.
Ezen kívül meg óriási kaland volt Benettel repülni, imádtam minden percét, és alig várom, hogy újra repülhessen a család!
Van már következő úticélotok, lefoglalt utazásotok?
Igen! Ez meglepetés volt karácsonyra a férjemnek! Stockholmba utazunk jövő márciusban, repülővel, Benettel együtt. Nagyon izgatott vagyok már most.
Ez szuper ajándék, nagyon szeretem Stockholmot. A férjed biztos nagyon örült! Neki egyébként mi a hozzáállása a babával utazás témához?
Nálunk inkább én vagyok az, aki mindig utazna, de alapvetően mind a ketten olyanok vagyunk, akik nem tudnak megülni a fenekükön.
Repülőutaknál régen győzködni kellett, ugyanis utál repülni, de mára már mondhatjuk úgy, hogy megszokta. Benettet nem akarta kitenni sok repülő útnak, ezért is mentünk kocsival nyáron, ami utólag már tudjuk, hogy nem volt jó ötlet. Összességében nem kell győzködni, ő is szeret menni és megyünk is ☺️
Mit üzensz a jövő utazni vágyó anyáinak?
Szerintem a felkészülés a legfontosabb! Minden helyzetre fel kell készülni, és akkor nem érhet meglepetés, vagy legalábbis sokkal kevesebb. Jól körbe kell járni, milyen lehetőségeitek vannak egy gyermekkel, sok helyen nagyon kedvező. Pl.: A legtöbb légitársaságnál ingyen fel lehet vinni a gépre a babakocsit, és egy plussz táskát is vihetsz a pici részére.
Nem szabad a rossz, negatív emberekre hallgatni! Gondolj a megérzéseidre, és ha te úgy látod, készen álltok egy nagyobb utazásra, vágjatok bele!
Tervezzetek és élvezzétek ki minden pillanatát ❤️
Tetszett a cikk? Szeretnél még több tippet, hasznos tanácsot olvasni a babával utazás témájában? Akkor kövesd az Instagram oldalamat is: @utazoanya, ahol gyakrabban osztok meg ehhez hasonló élményeket.