Mikor máskor tölt el egymással ennyi minőségi időt egy család, mint utazás közben?

Mikor máskor tölt el egymással ennyi minőségi időt egy család, mint utazás közben?

Timi és Zoli kisfia úgy született meg, hogy addigra már – a pocakban – 10 országban is járt. Azóta, 16 hónaposan, még öt országot járt be, három különböző kontinensen.

Fogadjátok szeretettel a vele készült interjút, amit sikerült személyesen összehoznunk, pedig csak instáról ismerjük egymást. Az időnk limitált volt, ami szerencse, különben még napokig dumáltunk volna arról, miért is érdemes babával útra kelni.

Szerintem lenyűgőző, hogy milyen sok helyen jártatok már, főleg, hogy itthon én nagyon sokat hallom azt, hogy “utazz amíg még lehet, mert gyerekkel már nem fogsz tudni.” Ti mégis hogyhogy neki mertetek vágni ennyiféle utazásnak?

Nálunk is hasonló volt a helyzet; mindenki mondogatta nekünk, hogy ha majd jön a gyerek, akkor mindennek vége, mindenről, amit eddig szerettem (edzés, utazás), le kell mondanom, de “megéri”. És ez volt a kulcsszó: hogy nem fogom sajnálni, mert a gyerek mindenért kárpótol. Mintha neki ez lenne az igénye, hogy csak otthon legyünk és ne csináljunk semmit.

Végül szerencsére sikerült találnom pozitív példákat, főleg külföldön, és elkezdtem követni őket, illetve a férjemmel is sokat beszélgettünk arról, hogy biztosan meg fogjuk találni a módját a közös utazásnak is. Láttam, hogy más kultúrákban sokkal inkább természetes, hogy a gyerek születése után is megy minden tovább úgy, mint korábban. Ha a szülő szeret edzeni, miért ne edzhetne utána is? Ha a család szeret utazni, miért ne utazhatna a gyerekekkel együtt is?

A gyereknek nem arra van igénye, hogy otthon legyen, biztonságban, nyugodt körülmények között?

Én inkább úgy gondolom, hogy a babának a születésétől fogva arra van igénye, hogy megismerje a szüleit, és részese lehessen az életüknek. Nem akarja a baba, hogy “érte” feladjunk mindent, hanem, hogy mutassuk meg neki a világot, vigyük el kalandozni. Természetesen biztonságra vágyik, de ez nem az otthon maradást jelenti, hanem, hogy a szüleivel töltheti az idejét, akik vigyáznak rá, és közösen élik meg a pillanatokat – miközben mindannyian jól érzik magukat.

Mikor máskor tölt el egymással ennyi minőségi időt egy család, mint utazás közben? Otthon állandóan ott vannak a teendők, elintéznivalók, a takarítás, de ha utazunk, folyamatosan egymással foglalkozunk, és együtt érnek minket az élmények és kiszakadunk a sokszor szürkébe forduló hétköznapokból (amelyek főleg az első hónapokban érhetik könnyen a gyerekkel otthon maradó anyákat, hiszen kevesebb inger érheti őket).

Poldi, a kisfiad, születése után mennyivel utaztatok először?

Két-három hetes korában spontán meghívtak minket barátok Siófokra, ahol egy kisebb baráti társaság volt, majd egy hónapos korában ismét a Balatonra mentünk egy rövid kis családi-baráti gyerekek vitorlás ringatózására a tavon.

Meg sem fordult a fejünkben, hogy nem szabadna kimozdulni egy pár hetes csecsemővel; itthon a védőnők és gyermekorvosok mindenféle javaslatot tesznek, hogy maradjunk otthon az első hetekben, mert “veszélyes”. Külföldön nincs ilyen ajánlás, sőt, a friss levegő jót tesz, ha az anyuka fizikailag bírja, akár egy naposan is kimehet a csecsemővel (legalábbis az általam olvasott orvosi szakoldalak egybehangzóan ezt írták, hogy felesleges hetekig otthon maradni). Nyilván nem arra gondolok, hogy az influenza járvány közepén beviszem egy zárt, zsúfolt térbe, de a friss levegő és a kimozdulás kifejezetten jót tesz mind a babának, mind a szülőknek (nyilvánvalóan észszerű keretek között).

És mikor utaztatok először külföldre?

Másfél hónaposan Prágába utaztunk vele autóval. A hat órás út alatt egyszer álltunk meg kb három óra után, pelust cseréltünk, etettem, és mentünk tovább. Teljesen jól ment minden.

 

Mit gondolsz, mik az előnyei annak, ha babával utazunk? Egyáltalán van értelme, ha úgysem fog rá emlékezni?

Egy éves kora előtt a gyereknek szerintem arra van szüksége, hogy a szüleivel legyen, mindegy, hogy hol. “Boldog anya, boldog baba”, mondják, és teljesen egyet értek. Én nagyon élvezem az utazásokat, és olyankor a babánk is boldog, hisz én is az vagyok, mi is azok vagyunk együtt. Emellett velünk mindenhol biztonságban érzi magát, mindegy, hogy hol vagyunk (nyilván nem utazunk kifejezetten veszélyes helyekre).

Már egészen pici korától látja, hogy milyen sokfajta kultúra, nyelv, vallás és ember létezik. Például Mexikóban szó szerint kivették a kezemből a gyereket, teljesen máshogy viszonyulnak hozzájuk, mint itthon. A gyerek az élet része, és nem akadály, vagy önkéntes börtön. Este tízkor simán kint vannak az utcán, szól a zene, és teljesen természetes, hogy a gyerekek is ott vannak.

Az USÁ-ban például bementünk a boltba vásárolni, és a gyerek a bevásárlókocsiban ült, amíg mi nézegettük a gyümölcsöket. Az emberek odamentek hozzá, és mondták, hogy “milyen cuki”, “mennyi idős”, nagyon kedvesek voltak, tényleg alig tudtunk úgy pár métert megtenni, hogy ne jöjjenek oda hozzánk, vagyis Poldihoz. Volt olyan srác az óceánparton, aki vagy 100-200 métert futott hozzánk csak azért, mert látta, hogy babával sétálunk, és hogy milyen cuki, neki is van egy babája, csak már tizenéves, és ott alszik a sátorban – mutatott egy homokban felállított sátorra. Aztán hazajöttünk, itthon hasonló helyzetben az emberek azt mondták a boltban például, hogy “szegény gyerek, hát itt hagytak a szüleid?”.

Mi azt szoktuk mondani, hogy nem azért utazunk, hogy a gyerek emlékezzen rá, hanem azért, mert mi ilyenkor jól érezzük magunkat. Másrészt pedig ez nem igaz, hogy nem emlékszik rá, csak nem úgy, ahogy gondoljuk – az érzelmek és lenyomatok szintjén nagy valószínűséggel megmaradnak a közös boldog pillanatok, a felszabadultság és az, hogy a világ egy sokszínű és biztonságos hely, ahol bárhol jól tudjuk magunkat érezni.

Hogy érzed, mindig jó döntés volt útra kelni? Volt olyan út, amit megbántál?

Csak azt bántam meg, ha nem utaztam.:) Viccet félretéve, minden egyes utazás alatt egyre többet tanulunk meg magunkról és egymásról, és ez segít túllépni a megszokott rutinokon. Minden alkalom, amikor kilépünk a komfortzónánkból, erőt ad a hétköznapokhoz, magabiztossá tesz.

Az utazással meg lehet teremteni a kötődést, biztonságot, nyitottságot. A gyerek előtt pozitív példa lehet, hogy a szülei utaznak, hogy nyitottak a világra, más kultúrákra, ízekre, nyelvekre, szokásokra, emberekre és hogy aktív életet élnek.

Mi volt eddig a legnagyobb nehézség utazás közben?

Amikor először Prágába utaztunk Poldival másfél hónaposan, egyszercsak éreztem, hogy egy nem is kicsi baleset történt a pelusban, és már a hordozó is kezdett kicsit átázni. Én itt azért eléggé megijedtem, hogy mi legyen, és betértünk az első kocsmába peluscserére. Persze ezt a pánikhangulatot Poldi is megérezte, és elkezdett sírni. Ez nem egy bababarát kocsma volt, elég nehéz volt a kis WC-ben pelenkát cserélni, takarítani.

De ebből a helyzetből is tanultunk, innentől kezdve tudtuk, hogy semmi szükség pelenkázóra, bárhol meg tudjuk oldani.

Minél több ilyen élményt gyűjtesz, annál magabiztosabban fogod tudni, hogy bármilyen helyzetet meg tudsz oldani a babával.

Egyre több kifejezetten bababarát szálloda nyitja meg kapuit, ahol külön gondolnak a baba és a szülők igényeire is. Te mi alapján választasz úticélt és szállást, ha gyerekkel utazol?

Mi mindig a legolcsóbb repjegyet keressük, és itt nincs köze annak, hogy van-e gyerekünk vagy nincs. Az elején kiestek azok a helyek, ahová bizonyos oltások kellenek, amiket még nem adhattunk be a babának. Poldi öt hónapos korában sikerült nagyon akciós jegyet vennünk Mexikóba, kilenc hónapos korában pedig 100e Forint alatt kaptunk jegyet az USÁ-ba.

A szállást sem úgy keressük, hogy bababarát legyen, hanem egy bizonyos “review” felett a legolcsóbbat. Minimalisták vagyunk, legyen tiszta, úgyis csak aludni járunk oda. Előny, ha tudnak adni babaágyat, de oldottuk már meg közösen is az alvást vagy úgy, hogy a szobában lévő másik nagy franciaágyat “körbebástyáztuk”, ahogy a lakóautóban is a két hátizsákkal zártuk le a nagy ágy végét (a többi oldal az autó falával és bútorral volt lezárva. Itt is előjön az, hogy ha minél “extrémebb” helyeken aludtál már (kolumbiai dzsungelben függőágyban vagy tengerparton sátorban, stb.), akkor rájössz, hogy nincs szükség semmi luxusra meg különleges dologra, és hogy bárhol el lehet aludni akár babával is.

Ha már az olcsó repjegyekről volt szó, mennyire pénz kérdése a gyerekkel való utazás? Biztos sokan azt gondolják, hogy aki ennyi helyre eljut, nagyon gazdag, és így könnyű.

A gyerek két éves kora alatt nem nagy plussz költség annak, aki eddig is utazott, hisz a baba repjegye szinte ingyen van (Tajvanra konkrétan 3500 forint volt neki, fapadosokon 7000 körül van), a belépőkért sem fizetünk. És a szállása sem kerül semmibe.

Összességében az utazás olcsóbb, mint azt sokan gondolják. Főleg, hogy mi nem előre megszervezett utazási irodás utakra fizetünk be, hanem hátizsákos turistáskodunk. Utcán eszünk, boltban vásárolunk, nem adunk fel extra poggyászt, és a szállások terén is minimalisták vagyunk. Így egész olcsóra ki lehet hozni (főleg ahhoz képest, amilyen árakat lehet látni az utazási irodák kifüggesztett ajánlatain).

Nem lesz ettől kényelmetlenebb az utazás?

Nem, mi pont így érezzük jól magunkat. Ez szabadságot ad, és minden olyan élményt, amit már említettem (helyi kultúrák, kaják, emberek megismerése) így tudunk megélni.

baba étkezését hogyan oldjátok meg?

Poldi hat hónapos kora óta ugyanazt eszi, amit mi (BLW), és ahol mi is biztonságosnak érezzük az étkezést, ott ő is ehet; legyen az tengeri herkentyű vagy csípős kaja, mindent ehet, akár utcán is. Ahol sok helyi (köztük gyerek) is étkezik, ott szoktunk mi is enni (főleg Latin-Amerikában vagy Ázsiában sokkal elterjedtebbek a street foodok, kifőzdék).

Mesélj, eddig mi volt a legnagyobb kaland, amit Poldival átéltetek?

Amikor az USÁ-ban road trip-eltünk egy lakóautóval, sok kalandban volt részünk. Például három, négy órákat túráztunk a hóban, tűzön sütöttük a vacsorát, és lakóautóban aludtunk az erdő közepén vagy a tengerparton. Ezek örök élmények maradnak.

Mi az apukák szerepe abban, hogy a család útra keljen a babával? Neked kellett győzködnöd a párodat, vagy számára is egyértelmű volt, hogy ez a ti utatok?

Nálunk eleve a férjem volt az utazósabb, így nekünk természetes volt, hogy ezt is meg fogjuk oldani. Otthon is kiveszi a részét a babázásban, az utazások alatt meg végképp megoszlanak a feladatok, így az anya is ki tud kapcsolódni. Igazából nem kell messzire menni, a lényeg, hogy kiszakadjunk egy kicsit otthonról, a megszokásokból, a napi rutinból. A világ egy jó hely, bárhol jól tudjuk magunkat érezni.

Van már lefoglalt, következő úticélotok?

Igen, december végén Jordániába látogatunk, februárban pedig Tajvanba repülünk – mindkét úticélt úgy találtuk, hogy ide jöttek szembe olcsó repjegyek (a férjem elég sok időt tölt repjegyek keresésével).

Mit üzensz a jövő utazóanyáinak?

Azt üzenem nekik, hogy koncentráljanak a pozitív példákra. Ne hallgassanak azokra, akik vissza akarják őket húzni. Mindig lehet találni olyan utazási formát, ami megfelel az egész család számára. Ha ők jól érzik magukat, a baba is boldog lesz. Minél többször kilépnek a komfortzónájukból, és megtapasztalják, hogy sokkal több mindenre képesek és sokkal több mindent meg tudnak oldani, mint hinnék, annál magabiztosabbak lesznek. Nem csak hogy lehet utazni gyerekkel, hanem érdemes is; ugyanannyira lehet kalandos, mint régen, és ez a gyereknek is jót tesz.

Csak el kell indulni, a többi majd jön magától.

Tetszett a cikk? Ne maradj le a többiről sem, kövess be instagramon: @utazoanya

Leave a Reply