2019. Július 24-én ünnepeljük a férjemmel a 10 éves évfordulónkat. Ennek örömére összeszedtem tíz országot, ahol jártunk ez alatt az idő alatt. Volt, ahol éltünk is, volt, ahol hónapokat töltöttünk el, és sok olyan hely is van, ahová többször is visszajártunk, és fogunk is még.
A tíz évből csak egy év van, amit gyerekekkel kiegészülve töltöttünk. Ezért úgy érzem, tíz év ide vagy oda, az igazi kaland csak most kezdődik el.
- Ausztria
Alig két hétre rá, hogy összejöttünk, kitaláltuk, hogy road trip-elünk egyet Ausztriába és Németországba, és végiglátogatjuk a barátaimat, rokonaimat. Ugyanis egy évet Innsbruckban röplabdáztam a megismerkedésünk előtt, Münchenben pedig rokonok laknak. Egyébként úgy ültünk autóba, hogy meghirdettük a szabad helyeket, és végig volt útitársunk. Így nem csak hogy null szaldósra hoztuk ki az egész utazást, hanem még a környezetünket is óvtuk azzal, hogy mindig tele volt az autó.
2. Franciaország
Amikor két hónapos volt a kapcsolatunk, kiköltöztem La Rochelle-be röplabdázni. Távkapcsolatban folytattuk, de sokszor látogattuk egymást. Párizsban is jártunk ez idő alatt. La Rochelle egyébként csodálatosan gyönyörű város, ahová sosem jutottam volna el, ha nem pont oda szerződtetnek le.
3. Németország
A második évünk is távkapcsolatban telt, ugyanis Augsburgba szerződtem, ahová bár pár hónapra kijött velem a férjem is, de az idő nagy részét külön töltöttük. A környéken sokat kirándultunk, legnagyobb élményünk az Októberfest volt.
4. Spanyolország
Pár évvel később én már hazaköltöztem Magyarországra, és akkor meg a férjem kapott egy lehetőséget három hónapra Madridba menni a munkája révén. Én ezt kihasználva három hetet kint töltöttem nála, amiből két hetet egyedül turistáskodtam, egy hetet pedig közösen utazgattunk, például Valencia, Toledo és Segovia városokba.
5. Thaiföld
Miután végre összeköltöztünk, elkezdtünk messzebbi utazásokat is szervezni. Én már jártam Thaiföldön korábban is, és nagyon megszerettem. Nagy örömömre a férjem is nyitott volt rá, és belevágtunk a kalandba! Ezt az országot már szinte az otthonomnak érzem.
6. Malaysia
Thaiföldről pikk-pakk átugrottunk Kuala Lumpurba is, onnan meg kiruccantunk Kuala Selangorba majmokkal kirándulni, és megnéztük a szentjánosbogarak táncát is.
7. Kambodzsa
Következő évben is ellátogattunk Thaiföldre, és onnan átrepültünk Siem Reap-ba, ahonnan a híres és gyönyörű Angkort is megcsodáltuk. A sok gyönyör mellett elszomorított az ország állapota, az emberek nyomora.
8. Horvátország
Míg az ázsiai országokat inkább télen látogattuk, nyáron nem mentünk olyan messzire. Sok lehetőség van belföldön is, és ami nem maradhatott el egyik nyáron sem, az az egy hetes horvátországi vitorlázás volt. Szerencsénkre volt kapitány is a baráti körben, és mindig összegyűltünk tízen a hajóra. Bulik, beszélgetések, tenger, meleg, szabadság, és az összes utazás fénypontja az volt, amikor egyszer delfineket bukkantak elő, és elkezdtek nekünk műsorozni.
9. Kína
Az egyik thaiföldi utunk során kérte meg a férjem a kezem, és az esküvőnk előtt három hónappal lehetőséget kaptam egy hónapra Kínába utazni.Ezt kihasználva a projekt végére odajött a férjem is, és még két hetet utazgattunk Kínában, illetve Hongkongban. Két nagyon emlékezetes helyszín maradt meg bennem: a csodálatos Fenghuang városa, és Zhangjiajie gyönyörű vidéke. Persze azt sem felejtem el, amikor egy olyan étterembe csöppentünk, ahol csak helyiek voltak, kínai volt az étlap, és senki nem beszélt csak kínaiul. Mutogatva választottunk egy kocsiról ételeket, és miután bevágtunk tíz fogást, kiderült, hogy ez még csak az előétel lett volna.
10. Sri Lanka
A nyári esküvőnk utáni télen egy másik párral közösen belevágtunk egy Sri lankai utazásba. Minibusszal beutaztuk az ország jelentősebb részét, az utolsó napokat pedig tengerparton töltöttük. Lenyűgözött az ország csodálatos állatvilága, és persze a tea ültetvények.
+1 Svédország
Najó, nem bírom ki, hogy ne legyen egy extra ország a listán. Ez pedig Svédország. Azért különleges számomra, mert 13 évig éltem ott, ott nőttem fel, és ami talán a legérdekesebb, hogy amikor utoljára ott jártam a férjemmel, akkor már az ikrek is velünk voltak. Csak akkor még nem tudtunk róluk…
Ez volt tehát tíz év, tíz ország. Utána megszülettek az ikrek. És velünk is utazunk. Így váltam azzá, aki most vagyok: Utazóanya.